Szabálytalanságok sora az M6-os építésén

2011. január 10., hétfő 14:33 |

A koncessziós társaság a koncessziós szerződés számos pontját megszegte az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd közötti szakaszának építése során – erre az eredményre vezetett a fejlesztési minisztérium által kért, és most befejezett átfogó felülvizsgálat. A szaktárca közleménye szerint a koncessziós társaság a szerződés számos pontját megszegte. Súlyos hiányosságok, hibák mutathatók ki az építési folyamatra, annak dokumentálására, a helyszíni kivitelezési munkákra és a minősítésekre vonatkozó előírások betartásában.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Mégis marad Magyarországon a Porr - 2011.03.10.
Az osztrák építőipari vállalat bízik benne, hogy labdába tud rúgni a magyar cégek mellett.

Az autópályának ezt a szakaszát az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. építette. A céget 2008-ban alapította a német Bilfinger Berger, az osztrák Porr és a francia Egis Projects SA. az autópálya Dunaújváros és Szekszárd közötti 65 kilométeres szakaszának megépítésére és üzemeltetésére 2038-ig. A koncessziós társaságnál kérdésünkre azt közölték: egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást a felülvizsgálatról, ezért csak később tudnak érdemben reagálni a felvetésekre.

Az út építésének és üzemeltetésének a költsége a 2008-as jelenértéken nettó 119,6 milliárd forintba került (ezt nemcsak az építésre, hanem az üzemeltetésre, és nem egy összegben, hanem harminc év alatt fizeti meg a magyar állam). Az építkezést, mint valamennyi ppp-s beruházást, a kormányváltás után kezdték átvizsgálni.

A beruházás vizsgálatának befejezése nyomán most kiadott minisztériumi közlemény szerint "a dokumentációk és a megépített útszakasz vizsgálata, összevetése alapján számos hiba és hiányosság mutatható ki (...) a felhasznált, beépített anyagok minőségében és a munkavégzés feltételeinek teljesülésében is". A közlemény szerint a szakértők "eltéréseket találtak a megvalósulási tervekben foglaltak és a helyszínen tapasztaltak között (műtárgyak, útburkolat geodéziája). Az építési naplók tartalmi szempontból hiányosnak és helyenként formailag is szabálytalannak bizonyultak".

Nem jó az aszfalt

Az ellenőrzés kiterjedt az aszfalt vizsgálatára is; a helyszíni és laboratóriumi ellenőrző mérései szerint az aszfalt vastagsága és minősége sok helyen nem megfelelő. Ezek a hibák és hiányosságok az útburkolat várható élettartamának jelentős rövidülését eredményezhetik, írta az NFM. A szakértők áttekintették az építéssel kapcsolatos dokumentációkat, helyszíni bejárásokat tartottak, geofizikai, geodéziai és geotechnikai ellenőrző méréseket végeztek. A helyszíni vizsgálatok a földművek, útpálya, forgalomtechnikai elemek, műtárgyak, védőkerítés, humuszgazdálkodás, rekultiváció, madárvédelem területére terjedtek ki.

m6 b
Az M6-os autópálya leszakadt leállósávja a Tolna megyei Tengelic közelében

A közelmény szerint "az egész pályaszerkezetre nem állnak rendelkezésre teljes körűen a független mérnök által kiadott továbbépítési és eltakarási engedélyek". A koncessziós társaság az autópálya egyes elemeire úgy épített rá, hogy például az alsóbb aszfaltrétegeknek és a műtárgyak szerkezeti elemeinek az előzetes mennyiségi és minőségellenőrzése nem történt meg. "A beépített anyagok, a keverékek és a bedolgozás megfelelősége bizonyos esetekben kellő pontossággal, roncsolás nélkül már nem vizsgálható. A minőségellenőrzési műszaki szabályozásokat nem tartották be maradéktalanul" – olvasható a közleményben.

Milliárd forintok

A feltárt hiányosságok és hibák számszerűsített hatása több milliárd forint. Mielőbbi kijavításuk, illetve pénzügyi ellentételezésük érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felveszi a kapcsolatot a koncessziós társasággal, közölte a szaktárca, hozzátéve: a felülvizsgálat eredményeinek ismeretében megkezdi a közérdek érvényesítését célzó tárgyalásokat a magánpartnerrel.

A ppp-konstrukcióban felépített gyorsutat tavaly március 31-én adták át – úgy, hogy az utolsó engedélyeit az átadási ünnepség előtt néhány órával adta ki a közlekedési hatóság, de azon két nappal a forgalomba helyezés előtt még ötvennél több hiba volt –, az út egy szakasza május 30-án, a nagy dél-dunántúli esőzéseket követően beomlott. A koncessziós szerződés értelmében, bár az útnak az ilyen esetekre van biztosítása, a helyreállítási munkák önköltségét – ha vis major kárról van szó – nem a koncessziós cég, hanem az állam fizeti; ez nagyjából 15-20 millió forintos összeg.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

A köznek 15-20 millióba kerül az M6-os beomlása - 2010.06.14.
Nem volt sürgős az útavatás a leomlott útszakaszt is építő cégnek, pénzt úgysem lát szeptemberig. Amit átadtak, az teljesen kész volt, de húsz perc alatt egyhavi eső ömlött rá.
Állami pénzből kellene megjavítani az M6-ost - 2010.06.01.
Előnytelen szerződést kötött a korábbi kormány a sztrádát építő és üzemeltető céggel. Az új minisztériumi vezetés az összes ppp-beruházást, így ezt is felülvizsgálja.
Ötvennél több hiba volt a beomlott M6-oson - 2010.05.31.
A laza padkát és a vízelvezető árkok állapotát is kifogásolták a két nappal a március végi autópálya-átadás előtt készült jegyzőkönyvben. Az útnak még csak ideiglenes engedélye van, azt is az utolsó pillanatban kapta meg.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés