Korlátozzák a német sertéshús magyarországi forgalmazását
A minisztérium közleménye leszögezi: az eddigi laboratóriumi vizsgálatok azt igazolták, hogy Magyarországra nem került sem dioxinnal szennyezett tojás, sem dioxinnal szennyezett hús illetve húskészítmény, ennek ellenére a miniszter - összhangban a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) állásfoglalásával - teljes körű, országos, szigorított ellenőrzést vezetett be.
A miniszteri határozat értelmében minden élelmiszer-vállalkozó, aki közvetlenül vagy közvetetten Németországból származó, friss, vagy fagyasztott sertéshúst, húskészítményt, illetve élő sertést hoz Magyarország területére, köteles a szállítmány várható érkezése előtt 2 munkanappal bejelenteni az illetékes hatóságnál.
A határozat azt is rögzíti, hogy valamennyi élelmiszer-vállalkozó saját költségén köteles megvizsgáltatni a 2010. november 12. után beérkezett német származású friss vagy fagyasztott sertéshúst, húskészítményt, illetve a Németországból származó élő sertésből származó húst dioxintartalmát.
A termék csak akkor hozható forgalomba, illetve dolgozható fel - a német minta szerint elrendelt vizsgálat alapján -, ha az illetékes magyar hatóság laboratóriumi ellenőrzése megfelelő eredménnyel zárult.
A közlemény kitér arra is, hogy a beérkező sertéshús, húskészítmény kizárólag az illetékes hatóság munkatársának jelenlétében és csak hivatalos munkaidőben szállítható és rakodható ki.
Minden élelmiszer-vállalkozó köteles a közvetlenül vagy közvetetten Németországból származó állati eredetű élelmiszer, illetve takarmány forgalmazása során fokozott körültekintéssel eljárni, amiatt, mert az élelmiszer-, illetve takarmány-vállalkozók elsődleges felelőssége az általuk gyártott, illetve forgalmazott termékek biztonságának garantálása.
Az Európai Unió gyorsriasztási rendszere (RASFF) megbízható információkkal látja el a tagállamokat, ennek alapján egyik országban sem rendeltek el teljes tilalmat a német húsok importjára - hívja fel a figyelmet a közlemény.
A minisztérium emlékeztetett: Fazekas Sándor január 8-án fokozott ellenőrzést rendelt el, hogy a kormány megakadályozza a németországi dioxinos takarmánnyal szennyezett, állati eredetű termékek esetleges magyarországi behozatalát.
Az év elején vált ismertté, hogy egy schleswig-holsteini tápkeverő üzemben hónapokon át ipari célra szánt zsiradék került állati takarmányokba, amelyből több ezer németországi állattenyésztő telepre szállított a cég. A zsiradék dioxint is tartalmazott, ez utóbbi veszélyes vegyületet utóbb kimutatták tojásban, tojótyúkok és vágósertések szervezetében.