Lázár csodálkozik: mire a riadalom?

2011.02.08. 15:48
Csodálkozom, hogy nagy a riadalom, reagált Lázár János az energetikai tárgyú törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványa körüli vitára. A Fidesz frakcióvezetője a kapcsoltan termelő erőművek és a megújuló energiaforráson termelő erőművek árameladásával kapcsolatos támogatások drasztikus csökkentését kezdeményezte.

Meg kell végre magyarázni az embereknek, miért drágább Magyarországon az áram ára, mint az Európai Unióban - mondta Lázár János a Fidesz frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár elmondta: csodálkozik a nagy riadalmon, hiszen ő nem akart mást, csak egy olyan szabályozást, mint amilyen más nyugat-európai országokban van.

Mint azt az Index pár héttel ezelőtt megírta, Lázár János a Fidesz frakcióvezetője törvénymódosító javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, amelyben indítványozza a kapcsoltan termelő erőművek és a megújuló energiaforráson termelő erőművek árameladásával kapcsolatos támogatások drasztikus csökkentését.

A javaslat azért volt meglepő, mert a területet kezelő energetikai államtitkárság már korábban elfogadtatott egy módosítást annak érdekében, hogy ezzel elkerüljék az ország több városát máskülönben érintő távhőárrobbanást, a megújulók akkor szóba sem kerültek.

Bencsik János energiaügyekért felelős államtitkár az Index cikke nyomán a Facebookon kommentálta képviselőtársa javaslatát: "Szóval a kompromisszum lehetővé tette a távhődíjak drasztikus emelésének elkerülését, illetve számos energetikai vállalkozás ellehetetlenülését. Módot adott arra, hogy az év során előkészítsük a zöldenergia-termelés új szabályozási környezetét. Lázár János javaslata ezt a konszenzust borítja föl, így számomra mind szakmailag, mind pedig politikailag vállalhatatlan."

Kedden a Magyar Szélenergia Társaság és Biomassza Erőművek Egyesülése is nyílt levélben tiltakozott a módosító ellen.