Ketyeg a 100 milliárdos gyógyszerbomba

Már hónapok óta körvonalazódik a kormány reformprogramja és a részletek fokozatos kibontása alapján szinte egyértelművé vált: a nemzetgazdasági minisztérium a gyógyszerkasszában rejlő megtakarításokra is épít. Amennyiben megvalósul a Matolcsy György által jelzett és Orbán Viktor miniszterelnök által megerősített.

kormányzati elképzelés, akkor a gyógyszerekre fordítható állami támogatás összege évi 30%-kal csökken.
A kabinet kezdeményezése egyáltalán nem számít újdonságnak idehaza (több szakember már évekkel ezelőtt felvetette a gyógyszerkasszában rejlő "megtakarítási" lehetőségeket), és más nemzetközi példák is azt mutatják, hogy a kormányok rendszeresen előveszik a gyógyszertámogatások csökkentését. A JP Morgan londoni elemzői hét elején jártak Magyarországon és a kormány illetékesei megerősítették nekik is, hogy a tervezett intézkedések között szerepel a gyógyszertámogatások csökkentése is.

Mennyit költ az állam gyógyszerre?

A gyógyszertámogatások csökkentését azzal magyarázzák, hogy Magyarország sokat és pazarlóan költ gyógyszerekre. Az állami támogatások csökkentése azonban nem a helyes válasz erre a problémára, mert ennek nem az lesz a következménye, hogy kevesebbet fogunk költeni gyógyszerekre, hanem az egyes szereplőkre (betegek, gyógyszergyártók) nehezedő terhek eloszlása változik meg. Fontos ezért tehát már az elején leszögezni, hogy a magyarországi gyógyszerkiadásokat nem szabad csak az Egészségbiztosítási Alap gyógyszertámogatásokra (más nevén gyógyszerkassza) fordított összegével azonosítani, hiszen a két fogalom távolról sem egyezik meg.

Ez elsősorban abból fakad, hogy megkülönböztetjük a társadalombiztosítás által támogatott és támogatással nem rendelkező termékeket. A gyógyszerkassza testesíti meg a tb-támogatott (különböző mértékben támogatott) gyógyszereket, és ebben az esetben a betegeknek csak a tényleges és a támogatott ár közötti különbséget kell fizetniük.

A kormány mostani megtakarítási szándéka is ezt a területet érintené, vagyis a gyógyszerekre fordítható állami kiadásokat csökkentené - az eddigi jelzések szerint évi - 100 milliárd forinttal. Az Egészségbiztosítási Alap már több éve változatlan összeget fordít gyógyszertámogatásokra: az idei előirányzat 343 milliárd forint a tavalyi 357 milliárd forintos teljesítés után. Ezekben az összegekben már megtalálhatóak az egyre jelentősebb gyártói befizetések is, így ha ezekkel a befizetésekkel korrigáljuk a költést, akkor azt mondhatjuk, hogy az elmúlt években 300 milliárd forint volt a gyógyszerkassza tényleges mérete.

A 100 milliárd forintos megtakarítás jelentősnek mondható a gyógyszerkassza méretéhez képest, eléri annak a 30%-át. Ennek kapcsán érdemes felidézni, hogy az iparág képviselői által sokat emlegetett 2007-es gyógyszergazdaságossági törvény is "csak" 55 milliárd forinttal (16%-kal) tudta mérsékelni a gyógyszertámogatásokat. A gyógyszerkasszában történő változtatásoktól remélt megtakarítás jelentőségét mutatja az is, hogy a kormány által beígért 600-800 milliárd forintos konszolidációs csomag komoly részét teszi ki. A remélt spórolás egyébként az Egészségbiztosítási Alap teljes kiadásának közel 7%-át teszi ki.

Miért pont a gyógyszerkassza?

Tetemes összegről van tehát szó, ezért ilyenkor felmerül bennünk a kérdés: miért pont a gyógyszerkassza esetében akar ekkora megtakarítást elérni a kormány? A válasz sokak szerint egyszerű: mivel Magyarország sokat költ gyógyszerekre. Ez a felszínes válasz valóban igaz, ám egyben könnyen megtévesztő is lehet.

Ha a gyógyszerkiadások teljes egészségügyi kiadásokon belüli arányára tekintünk, azt láthatjuk, hogy Magyarország ebben a tekintetben kimagaslóan sokat fordít gyógyszerekre. A legutolsó, 2008-as adatok szerint (a 2009-es statisztikát idén tavasszal teszi csak közzé az OECD) hazánk az egészségügyre elköltött összeg közel 32%-át fordítja gyógyszerkiadásra, ez a legmagasabb arány az OECD-országok között (és már 3 éve tartjuk első pozíciónkat) és jócskán meghaladja a három másik visegrádi országban megfigyelt értéket.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy ezek az adatok torzíthatják a valós képet. A magas magyar arány részben ugyanis abból adódik, hogy míg a gyógyszereket "piaci értéken" vásároljuk, addig nemzetközi összehasonlításban az egészségügy alulfinanszírozottnak tekinthető. A gazdaság teljesítőképességéhez (GDP) viszonyítva ugyanis keveset költ Magyarország egészségügyre, az OECD-tagországok között az utolsók között kullogunk.

Pontosabb képet kapunk a magyarországi gyógyszerkiadások méretéről, ha az egy főre jutó összegeket hasonlítjuk az egészségügyi kiadásokhoz és a GDP-hez. Ezekről a grafikonokról is leolvasható, hogy nemzetközi összevetésben nemcsak az egészségügyi kiadásokhoz képest, de a GDP-hez mérten is sokat költünk gyógyszerre.

A megoldás ez alapján úgy tűnik az lenne, ha Magyarország többet költene az egészségügyre, vagy ha hatékonyabbá tenné a gyógyszerkiadásokat.

Pontosabb képet kapunk a magyarországi gyógyszerkiadások méretéről, ha az egy főre jutó összegeket hasonlítjuk az egészségügyi kiadásokhoz és a GDP-hez. Ezekről a grafikonokról is leolvasható, hogy nemzetközi összevetésben nemcsak az egészségügyi kiadásokhoz képest, de a GDP-hez mérten is sokat költünk gyógyszerre.

A megoldás ez alapján úgy tűnik az lenne, ha Magyarország többet költene az egészségügyre, vagy ha hatékonyabbá tenné a gyógyszerkiadásokat.

Valakinek biztosan fájni fog

A fenti megállapítás, miszerint túl sokat költünk gyógyszerekre, a teljes gyógyszerkiadásokra vonatkozik, és nem szabad összekeverni a gyógyszerkasszával (utóbbi az állam gyógyszertámogatásra költött összegével azonos). A kormány tervei azonban az állami gyógyszerköltést érintenék, melynek finanszírozását leginkább három szereplő egymás közötti kapcsolatai határozzák meg. A három szereplő aAz állam - az Egészségbiztosítási Alap, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár -, a betegek mint fogyasztók és a gyógyszergyártók.

Ha feltesszük, hogy az állam 100 milliárd forintot kivon a gyógyszerkasszából, akkor az automatikusan érintené a másik két "játékos" pozícióját, vagyis: vagy növekednének a (már jelenleg is magasnak számító) betegterhek, és/vagy még több befizetésre kényszerülnének a gyógyszergyártók.

A fenti gondolatmenetből az következik tehát, hogy az egyik lehetséges megoldás a támogatott gyógyszerek után járó támogatási kulcs csökkentése, ami automatikusan növelné a térítési díjakat, és a betegek drágább készítményekkel találkoznának a patikákban. A legnagyobb szeletet a 100%-os tb-támogatással rendelkező gyógyszerek hasítják ki a gyógyszerkasszából, és az elmúlt években nominálisan is itt mutatkozott a legnagyobb növekedés. Ezeknél a készítményeknél járna a leglátványosabb áremelkedéssel a támogatási kulcs esetleges csökkentése. Ez a megoldás azonban éles ellentétben áll a kormány eddigi, megszorításokat kerülő gazdaságpolitikájával.

A másik lehetséges út a gyártói befizetések növelése: ebben az esetben szóba jöhet a 12%-os befizetési kulcs, illetve az orvoslátogatói díj emelése, valamint a támogatás-volumen szerződések felülvizsgálata. Az egyelőre még nem ismert (a részletek hiányában), hogy a kormány beleérti-e a K+F kiadások levonhatóságának megszüntetéséből járó megtakarításokat a jelzett évi 100 milliárd forintos összegbe.

Rizikós utak előtt

Jól látható tehát, hogy a kormány a gyógyszerkassza összegének jelentős visszavágásával igen nehéz feladatot vállalna magára. A kabinet ekkora összeget nyilvánvalóan nem fog tud összeszedni a belső megtakarításokra építve, vagyis az azonos hatóanyagú, helyettesítő és alacsonyabb árú gyógyszerek befogadásával. Ezért két, nagyon kockázatos út közül választhat:

1. a gyártói befizetések növelése kiszámíthatatlan következményeket vonna maga után az ipar szereplői részéről (és egyúttal szembemegy a kormány másik, az egészségiparra építő gazdaságfejlesztések elképzelésével). Egy adott gyógyszer esetében például a csökkenő állami támogatás már veszteségessé teszi az adott készítmény előállítását, vagyis a gyártónak nem éri meg, ezért kivezeti a piacról. Ebben a helyzetben fennáll annak a kockázata, hogy tömegessé válik a kivezetés.

2. A (magas) betegterhek további növelése pedig súlyos egészségügyi hatásokkal is járhat, ha a fogyasztók a magasabb térítési díjat már nem engedhetik meg maguknak.

A diagnózis, miszerint sokat költünk gyógyszerekre valóban helyes, de a magyarországi gyógyszerkiadások problémáját rövid távon ilyen, a nemzetgazdasági miniszter által kilátásba helyezett drasztikus intézkedésekkel nem lehet kezelni. Megoldási lehetőségként szóba jöhet annak alapos vizsgálata, hogy az elmúlt években hogyan változott a gyógyszerkassza összetétele. Jól látható, hogy az állam egyre többet költ a 100%-os támogatási kulccsal rendelkező szerekre, vagyis az olyan gyógyszerekre, amelyekért a betegeknek nem kell térítési díjat fizetniük. Ezen szegmens esetleges felülvizsgálata ugyanakkor komoly érdekeket sérthet az egészségügy szereplői között, és nem csak a betegeket haragíthatja magára a kormány.

Hosszabb távon viszont csakis a fogyasztói szokások helyesebb irányba történő terelése és a tudatos magatartás elősegítése jelenthet megoldást, ami a felesleges gyógyszerkiadásokra (otthoni felhalmozódás) is jótékonyan hatna.

Amennyiben ezt a 100 milliárd forintot nem az egészségügyi rendszerbe forgatják vissza, akkor - a költségvetési kényszerből kifolyólag - tényleges forráskivonás valósul meg az egészségügyi rendszerben. Ez pedig épp a kormány egyik legfontosabb céljával lenne ellentétes. A kabinet többször hangoztatott célja ugyanis, hogy a ciklus végéig a régiós átlag közelébe zárkóztassa fel a GDP-arányos egészségügyi közkiadásokat, ami mintegy 400 milliárd forintos többletforrás előteremtését követeli meg. Nem véletlen, hogy egy hónappal ezelőtt maga Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár is erre utalt amikor azt mondta: "nem kizárt, hogy még lehetnek tartalékok a gyógyszerkasszában, de azt az egészségügyre kell visszaforgatni".