Új útjuk nincs, a régi is tönkrement
További Magyar cikkek
Nem veszi át a Kisújszállást északról elkerülő 11 kilométeres utat annak megrendelője, az állami tulajdonban lévő sztrádaberuházó, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF). A NIF megerősítette értesülésünket, hogy bár az utat – tavaly augusztus helyett mostanra – állítása szerint elkészítette a kivitelező, az nincs olyan állapotban, hogy a forgalom elindulhasson rajta.
Az osztrák tulajdonban lévő Porr Építési Kft. és az érdekeltségébe tartozó Teerag-Asdag Építőipari és Kereskedelmi Kft. alkotta konzorciumnak egy tavalyi szerződésmódosítás értelmében tavaly december 15-re kellett volna az út építését befejeznie. Ekkor meg is kezdődött a leendő M4-es autópálya részét képező, most fél autópályaként megépülő útszakasz műszaki átadása, ez azonban a mai napig sem zárult le.
Kirívó hiányosságok
"Több kirívó hiányosságot észleltek szakembereink a kivitelező PT Kisújszállás konzorcium munkavégzése kapcsán" – mondta kérdésünkre Loppert Dániel, a NIF szóvivője. A NIF műszaki szakértői szerint még most, február végén – vagyis az átadás harmadik hónapjának közepén – sem alkalmas használatra az út (a fotók az átadni tervezett útszakaszon készültek a múlt héten).
Példaként említik, hogy a szalagkorlát elemei több helyen sérültek, emiatt balesetveszélyesek, ráadásul az építéshez ideiglenesen kialakított utak csatlakozásainál hiányoznak is. Noha az utat még most adnák át, a burkolati jelek egy része már lekopott, az úttest több helyen még szennyezett, ezért "a forgalom biztonságos levezetésére alkalmatlan, kiemelten balesetveszélyes". Szintén balesetveszélyes, hogy helyenként nyolcméteres töltéseken hiányzik a korlát.
A szakértők szerint egyes szakaszokon laza, balesetveszélyes az útpadka, nem fejeződött be a vízelvezetés kialakítása, így az úttesten egy nagyobb eső könnyen hatalmas vízátfolyásokat okozhat. A felvezető földutak aszfaltozása hiányos, ami a szintén balesetveszélyes sárfelhordáshoz vezethet (az elkerülőt a tervek szerint 110 km/órás sebességgel lehet majd használni). A NIF azt közölte, hogy amíg ezeket a hiányosságokat nem javítja ki a konzorcium, addig nem veszik át az utat. Kötbérről egyelőre nincs szó, hiszen a műszaki átadás elvileg folyik – ha azonban rövidesen nem ér véget, akár ennek megfizetését is kérheti a megrendelő az építőktől.
Nemcsak a megrendelőnek, hanem az utat annak átadása után kezelő Magyar Közút NZrt.-nek is kifogásai vannak – és nemcsak a 2009 óta épülő, nettó 6,3 milliárd forintba kerülő leendő M4-es útszakasszal. Hanem azzal is, hogy a kivitelezők két már meglévő, az útépítés során tönkretett utat sem csináltak meg a korábban vállaltak szerint.
"Mielőtt az építkezés megkezdődött, a töltésanyag beszállítására kiadtuk a közúthasználati engedélyt a konzorciumnak. Ennek feltétele az volt, hogy az építés során okozott károkért a kivitelező felelősséget vállaljon" – mondja Kovács Károly, a Magyar Közút regionális igazgatója. Ez a követelmény – hogy az utat olyan állapotba adják vissza, amilyenben átvették – a gyakorlatban az építéshez használt út felújítását jelenti. Két útra szólt ez az engedély: a 4-es főútra és a Fegyverneket Tiszafüreddel összekötő út egy szakaszára.
Átmeneti megoldás
Ez utóbbit teljesen tönkretette az építkezés; tavaly augusztusban a közútkezelő egy helyszíni bejárás után előírta, hogyan kell az utat helyreállítani. Kovács Károly szerint azonban ezt csak tavaly novemberében kezdték, "bár akkor már nem voltak meg az útépítés technológiai feltételei".
A közútkezelő munkatársa szerint ez egy átmeneti megoldás volt, arra jó, hogy télen is járható legyen a most már ismét kátyúsodó út. Ráadásul a 4-es főút is elkezdett nyomvályúsodni, és bár annak is megkezdték a rendbetételét, az sincs elfogadható állapotban – mondta Kovács Károly, aki hozzátette: a Magyar Közút NZrt. a múlt év végén az NKH-hoz fordult, hogy az hatósági úton kötelezze az utak helyreállítására a kivitelező konzorciumot.
A sajtóból tudták meg
Természetesen szerettük volna a kialakult helyzetről megkérdezni a Porr Építési Kft. illetékeseit is. Magyar István ügyvezető, amikor telefonon elértük, azt mondta, hogy a NIF-fel kötött szerződésük értelmében csak az állami sztrádaberuházó nyilatkozhat az építkezésről. Végül cikkünk megjelenése után írásos közleményt adtak ki.
Eszerint a"PT Kisújszállás Konzorcium meglepetéssel értesült arról, hogy az általa megépített kisújszállási útszakasz átvételének megtagadásáról a konzorciumot a NIF kizárólag a sajtón keresztül tájékoztatta". Azt írják, hogy „az érintett útszakasz műszaki megfelelőségét a NIF megbízása alapján eljáró független mérnök leigazolta”.
A kivitelezők közölték: a NIF az átadás-átvételi eljárás során írásban a mai napig sem jelezte aggályait a konzorciumnak, ráadásul a múlt héten felajánlotta az útszakasz főpályájának átvételét, míg a teljes átvételt olyan feltételek meglététől tette függővé, amit szerintük ők már a múlt hét közepére maradéktalanul teljesítettek. „A fentiekre tekintettel a konzorcium számára nem világos, hogy a NIF mely szakértők műszaki átadás-átvétel során észlelt hiányosságaira hivatkozva kívánja – a sajtón keresztül – megtagadni az elkészült útszakasz átvételét” – olvasható a közleményben, amely nyolc pontban sorolja fel a NIF kifogásainak cáfolatát.