Négyszázmilliárd lesz idén fejlesztésekre

2011. március 3., csütörtök 13:16

A forráskoordináció érdekében a 2012-es költségvetésben önálló fejlesztési fejezetet szeretnének megjeleníteni - mondta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztéspolitikai államtitkára csütörtökön. A 2011-es költségvetés különböző fejezeteiben mintegy 400 milliárd forint fejlesztési forrás szerepel, és indokolt lenne a hazai és az uniós fejlesztési forrásokat egy helyen szerepeltetni.

Idén az uniós források kihelyezését a stabilitási tartalék képzése nem érinti, a nemzeti rész továbbra is rendelkezésre áll. Molnár Ágnes hangsúlyozta, hogy az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) pályázati rendszere is változott, a forrás kihelyezés a tervezés és az értékelés mentén valósul meg. Folyamatban van a fejlesztési források felhasználását működtető intézményrendszer átalakítása, egyszerűsítése és az eddigi hatalmi pozíció helyett a szolgáltató jelleg erősítése.

A pályázati rendszer egyszerűsítése között említette, hogy az adminisztrációt jelentősen csökkentették, a kifizetési időt rövidítették. Példaként említette, hogy heti rendszerességgel követik a pályázati rendszert, köztük a kifizetést, és amennyiben csúszást érzékelne, közbelépnek.

Molnár Ágnes a támogatások kifizetéséről elmondta, hogy míg 2007-2010 június között 950 milliárd forint jutott el a nyertes pályázóhoz, addig decembert megelőző négy hónapban 540 milliárd forintot fizetett ki az intézményrendszer. Elhangzott, hogy az intézményrendszer egyszerűsítése keretében április-májusban létrejön a Széchenyi Tanácsadó Hálózat az eddigi széttagolt és párhuzamosan működők helyébe.

Kérdésre válaszolva Molnár Ágnes közölte, hogy az Európai Unió a korábbi eljárások szabályosságával kevésbé elégedett, ezért fokozottan figyelnek a közbeszerzési eljárások lebonyolítására. Jelenleg mintegy 3000 pályázat megvalósítása ügyében folyik úgynevezett "szabálytalansági eljárás", azaz vizsgálják a forrásfelhasználás szabályosságát.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Még idén lesz 1100 milliárdunk - 2011.01.14.
Itt az Új Széchenyi terv, az uniós pénzek felét idén szétosztják. Matolcsy 4-6%-os növekedést vár, Orbán a 85 százalékos kínai foglalkoztatást célozza, és úgy véli: bár az ország többet költ, mint lehetne, nem megszorítás, újjászervezés kell.
Elindult a Széchenyi-terv honlapja - 2010.10.07.
Többezres leépítés a támogatások eredménye - 2011.02.25.
Az Új Magyarország program céljai a gazdaság felpörgetését illetően sem teljesülnek.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Adókalkulátor

Havi bruttó munkabér:
Gyerekek száma:

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés