Kivonulhat Magyarországról a Porr

2011. március 8., kedd 16:11

Lehetséges, hogy kivonul a Porr Magyarországról, mondta az osztrák építőipari nagyvállalat vezérigazgatója egy keddi osztrák lapnak. A cég szerint a kormány politikai megfontolásból kifogásolja az M6-os autópálya kivitelezését.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Mégis marad Magyarországon a Porr - 2011.03.10.
Az osztrák építőipari vállalat bízik benne, hogy labdába tud rúgni a magyar cégek mellett.

„Magyarországot kritikusnak tartom, lehetséges, hogy ki kell vonulnunk onnan. A kormány kifogásolja az M6-os autópályát, amit építettünk, de az én véleményem szerint a problémák nem technikai, hanem politikai természetűek. Összességében korrektül hajtottuk végre a megbízást" - fogalmazott Karl-Heinz Strauss, a Porr vezérigazgatója a Wirtschaftsblattnak.

Emlékezetes, a cég az M6 Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszát építette, a minisztérium azonban januárban súlyos hiányosságokat, hibákat mutatott ki az építési folyamattal, annak dokumentálásával, és a kivitelezéssel kapcsolatban. A feltárt hiányosságok és hibák számszerűsített hatása a minisztérium szerint több milliárd forint.

A cég munkája körül nem ez volt az első botrány, tavaly augusztusban a Kisújszállást elkerülő, a leendő M4-es autópálya részét képező 11 kilométeres útszakaszt kellett volna átadniuk. Ez nem készült el időre, majd mikor végül mégis, az állami tulajdonban lévő sztrádaberuházó közölte, az nincs olyan állapotban, hogy a forgalom elindulhasson rajta.

"A szalagkorlát elemei több helyen sérültek, emiatt balesetveszélyesek, ráadásul az építéshez ideiglenesen kialakított utak csatlakozásainál hiányoznak is. Noha az utat még most adnák át, a burkolati jelek egy része már lekopott, az úttest több helyen még szennyezett, ezért a forgalom biztonságos levezetésére alkalmatlan, kiemelten balesetveszélyes. Szintén balesetveszélyes, hogy helyenként nyolcméteres töltéseken hiányzik a korlát" - közölte a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő.

A Porr vezérigazgatója Wirtschaftsblattnak most elmondta, lehetséges, hogy nemcsak Magyarországról vonulnak ki, de Szlovákiában is csökkentik a tevékenységét, ha nem kapnak új megbízást. Leginkább a cég németországi, svájci, lengyelországi és csehországi piaci helyzetével elégedett, de kedvező megbízásokat kaptak Szerbiában és Bulgáriában is. Elmondta, Ausztriában 2011-re "megtelt a megrendelőkönyv" és a 2012-es év is "jól indul".

Strauss tavaly szeptemberben került a Strabag és az Alpine után a harmadik legnagyobb osztrák építőipari vállalat élére, kinevezése után átszervezést indított el a Porrnál. A folyamat első fele hamarosan lezárul - mondta az osztrák gazdasági napilapnak. A Porr 2010-es első féléves üzemi eredménye hiányt mutatott fel. Ezt szezonális okokra vezette vissza Strauss, és éves szinten pozitív mérleggel számol.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Új útjuk nincs, a régi is tönkrement - 2011.02.25.
Nem veszi át az állam a kisújszállási elkerülőt, amit féléves csúszással sem készült el. Még az építés közben tönkretett utak felújításával sem végeztek.
Ugyan már, mi baj lenne az M6-ossal? - 2011.01.11.
Mindent előírások szerint csináltak, az út építését folyamatosan vizsgálta, és semmit nem kifogásolt az állam, mondja a beruházó.
Szabálytalanságok sora az M6-os építésén - 2011.01.10.
Milliárdos hiányosságok vannak a Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszon, az aszfalt például nem olyan vastag és nem olyan minőségű, mint kellene.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés