Mégis marad Magyarországon a Porr

2011. március 10., csütörtök 12:42

A Porr Építési Kft. nem kíván kivonulni Magyarországról – jelentette ki Magyar István a Porr Építési Kft. ügyvezetője azt követően, hogy a sajtóban több ezzel ellentétes híradás jelent meg.

A gazdasági világválság sem Magyarországot, sem az építőipart nem hagyta érintetlenül, ennek ellenére a Porr messzemenően meg tudta őrizni stabil pozícióját.

A társaság vezetése bár lát arra utaló jeleket, hogy a kormányzat gazdaságpolitikája a magyar vállalkozásokat kívánná előtérbe helyezni nemzetközi versenytársaikkal szemben, de bízik benne, hogy a beruházási döntéseket továbbra sem politikai szempontok, hanem az ajánlatok minősége, ára és műszaki felkészültsége fogja befolyásolni.

Ezzel összefüggésben azt sem szabad elfelejteni, hogy a Magyarországon működő nemzetközi vállalkozások, közöttük a Porr is, több ezer magyar munkavállalónak ad munkát - áll a közleményben.

A korábbi hírek szerint a cég azért fontolgatta a kivonulást, mert szerinte a kormány politikai megfontolásból kifogásolja az M6-os autópálya kivitelezését.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Kivonulhat Magyarországról a Porr  - 2011.03.08.
Szerintük az M6-os autópálya kivitelezését ért kritikák nem technikai, hanem politikai jellegűek.
Ugyan már, mi baj lenne az M6-ossal?  - 2011.01.11.
Mindent előírások szerint csináltak, az út építését folyamatosan vizsgálta, és semmit nem kifogásolt az állam, mondja a beruházó.
Szabálytalanságok sora az M6-os építésén  - 2011.01.10.
Milliárdos hiányosságok vannak a Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszon, az aszfalt például nem olyan vastag és nem olyan minőségű, mint kellene.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés