Sztrájkolnak a Malév-pilóták szerda délelőtt

2011. március 23., szerda 07:01 |

Frissítés: Szerda délelőtt tízkor megkezdődött az előzetes bejelentett kétórás figyelmeztető sztrájk. A szakszervezet tájékoztatása szerint a munkabeszüntetés teljes támogatottságú, csak a menedzser pilóták nem vesznek részt benne.

Róna Márta, a Malév kommunikációs igazgatója az MTI-nek azt mondta: a figyelmeztető sztrájk nem okoz járatkiesést, így a légitársaságot nem éri anyagi kár, és nagy valószínűséggel a munkabeszüntetés miatt járatkésés sem lesz.

Az előzmények

A Malév pilótáinak többsége szerdán figyelmeztető sztrájkot tart 10 és 12 óra között, mivel a keddi tárgyaláson sem sikerült megállapodniuk a légitársaság vezetésével - mondta a Napi Gazdaságnak Óvári Tamás, a Hunalpa - Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke. Az MTI hétfői híre szerint a figyelmeztető sztrájk várhatóan egy-két járatot érint, de több repülőnél is elképzelhető 5-10 perces késés; a szakszervezet szándéka nem a károkozás, hanem a figyelemfelhívás.

A Budapest Airport honlapja szerint a szerdai kétórás munkabeszüntetés idején egyetlen Malév-járatnak, a 11.30-kor Moszkvába induló gépnek  kellene elindulnia Ferihegyről. Emellett némi késés esetén a 9.55-ös madridi gép utasai járhatnak pórul, ha annak pilótája is sztrájkolni akar. Arról, hogy hány Malév-gépnek kellene külföldi reptereken felszállniuk ebben a két órában, nincs információnk.

A szakszervezet a hétfői hír szerint a pihenőidők szabályozásában nem tud megegyezni a munkáltatóval. A Malév szeptemberben még elfogadta a szakszervezet követelését, hogy a pihenőidő az uniós rendeletben meghatározott minimumnál egy-két órával hosszabb legyen. Most azonban a Malév ragaszkodik a minimális hosszúságú pihenőidőhöz, ami Óvári Tamás szerint már a repülés biztonságát is veszélyeztetheti. Vita van az éjszakai szolgálat korlátozásáról is a munkaadó és a munkavállalók között.

Kis közeledés

Egyik kérésükben, a szezonális munkavállalók alkalmazásában talán valamilyen kompromisszumot mutat a Malév vezetése - idézi a Napi Gazdaság Óvári Tamást -, több pontban viszont semmilyen engedményre nem hajlandó a cég. A légitársaság tehát hajlik arra, hogy mindaddig ne hozzanak külföldi pilótákat a Malévhez, amíg van magyarországi munkavállaló.

A pihenőidővel kapcsolatos szabályozásban azonban nincs közeledés. A jelenlegi gyakorlat lehetőséget ad arra, hogy a pilóták egy héten két teljes éjszakát dolgozhassanak és két éjszakába nyúló (vagyis 22 óra utáni) műszakot végezzenek. A Malév azt szeretné elérni, hogy egy héten belül minden éjszakára beoszthassák a repülőgépek vezetőit. Ha ez ügyben nem sikerül dűlőre jutni, akkor pénteken 10 órától általános sztrájk kezdődhet, ami addig tart, amíg nem sikerül megállapodni

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Sztrájkra készülnek a Malév pilótái  - 2011.03.21.
Szerdán figyelmeztető, pénteken általános sztrájk jöhet. Nem a fizetéssel, a pihenő idővel van gond.
Lemondott a Malév vezérigazgatója - 2011.03.22.
Az állami cégvezérek bérplafonja miatt túl keveset keresett volna, ezért távozik Martin Gauss.
Emberi kapcsolatokról is tárgyalt Fellegi Moszkvában - 2011.03.18.
Az energetikai ügyekben viszont elmaradt az áttörés.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés