Nem értjük a gázszámlát

2011.04.22. 07:39
Elégedetlenek a fogyasztók a gázszolgáltatók ügyfélszolgálataival, főleg azok telefonos elérhetőségével, továbbá a működésével, illetve a panaszkezeléssel is.

A fogyasztók leginkább a gázszolgáltatók ügyfélszolgálataival elégedetlenek, és még mindig sok kritikával illetik a gázszámlák érthetőségét, derül ki a Magyar Energia Hivatal (MEH) fogyasztói elégedettségi vizsgálatából, amelyet a honlapján közölt.

A közel tízezer felhasználó megkérdezésével 2010 szeptemberében végzett kutatás szerint a gázszolgáltatás folyamatosságával alapvetően elégedettek a felhasználók, ugyanakkor a gáz minőségének stabilitását és a fűtőértékről kapott tájékoztatást sokan kritizálták.

Az előző évek kutatásaihoz hasonlóan a mostani felmérésből is az derül ki, hogy a fogyasztók egynegyede nehezen tudja értelmezni a szolgáltató által küldött gázszámlát. Ezt a problémát hivatott orvosolni a 2010 novemberétől alkalmazott, jogszabálynak megfelelő új számlakép, amelynek felhasználói megítélése azonban csak a következő elégedettségi vizsgálatból derül majd ki, emeli ki a közlemény.

A felmérés arra is rávilágít, hogy a felhasználók a gáz díjait rendkívül magasnak tartják, és 40 százalékuk részben vagy teljesen aránytalannak tartja a kapott szolgáltatást és az árat. A szabad kereskedőválasztás lehetőségéről a lakossági gázfogyasztók 89 százaléka értesült, ugyanakkor csak 9 százalékuk jelzett váltási szándékot.