Közérdekű pert nyert a PSZÁF
Megszületett az első - nem jogerős - ítélet azokban a közérdekű perekben, amelyeket a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) indított tavaly ősszel több, kétes módon működő bank és pénzügyi vállalkozás ellen - közölte a Magyar Nemzet pénteken.
Binder István, a PSZÁF szóvivője a lapnak elmondta: a múlt év közepére hárult el valamennyi akadály az elől, hogy a PSZÁF az ügyfelek széles csoportjait védő bírósági eljárásokat kezdeményezzen.
A felügyelet a pénzügyi szféra négy szereplőjét fogta perbe: a Zee Capital Pénzügyi szolgáltató Zrt.-t, a New Chance Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-t, az Általános Hitel és Finanszírozási Zrt.-t, valamint az AXA Bank Europe SA-t.
A Fővárosi Bíróság ítélete szerint a Zee Capital tucatnyi szerződési feltétele tekinthető tisztességtelennek. A szóban forgó kikötéseket a bíróság a pénzügyi cég valamennyi ügyfelére kiterjedően érvénytelennek minősítette. Az ítélet tisztességtelennek nyilvánította például azt a feltételt, amely korlátozta, hogy az adós feltűnő értékaránytalanság címén megtámadhassa a céggel kötött kölcsönszerződést.