A kevésnél is kevesebben építkeznek

2011. május 16., hétfő 10:51

Újabb cikkünk ebben a témában:

40 százalékkal esett vissza az építőipar - 2011.06.02.
A mélyrepülés 2006 óta tart. Az ÉVOSZ szerint a kormány nem csinált semmit a lánctartozásokkal, a legnagyobb adós az állam.

A februári kismértékű emelkedést követően márciusban ismét, 3 százalékkal csökkent az építőipar teljesítménye az előző hónaphoz és 10,9 százalékkal esett vissza az egy évvel korábbihoz képest - közölte a KSH hétfőn. A kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított éves adat megegyezett.

Az építőipar teljesítménye 2009. júniusa óta egyetlen hónapban sem érte el az egy évvel korábbit. Az év első három hónapjában a termelés 7 százalékkal volt kisebb, mint  a múlt év első negyedében.

Az építőipari termelés márciusi, 10,9 százalékos visszaesésén belül mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületek építése 5,1 százalékkal elmaradt a 2010. márciusitól, az egyéb építményeké 18,4 százalékkal mérséklődött.

A szezonálisan kiigazított indexek alapján márciusban az épületek építésének volumene 0,9 százalékkal magasabb, az egyéb építményeké 3,4 százalékkal alacsonyabb volt a februárinál. Az első negyedévben az épületek építése 2,3, az egyéb építményeké 13,8 százalékkal maradt el a 2010. január-márciusitól.

Márciusban az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - 1,6 százalékkal magasabb volt a tavaly márciusinál. Az egyéb építmények termelése jelentősen,  26,6 százalékkal csökkent, míg a speciális szaképítés ágazaté - amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják - 10,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakihoz képest.

A márciusban kötött új szerződések volumene 27,7 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél, ezen belül az épületek építésére kötötteké csaknem kétötödével esett vissza. A jelentős visszaesés részben a 2010 márciusában oktatási, egészségügyi és idegenforgalmi épületekre kötött nagy értékű szerződések miatt magas bázis következménye. Az egyéb építmények építésére kötött új szerződések volumene márciusban 14,7 százalékkal csökkent. Az év első három hónapjában az építőipari vállalkozások 40 százalékkal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban.

Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 32,4 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbi magas bázishoz mérten. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 37,5, az egyéb építményeké 28,1 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál.

Az építőipar termelői árai az első negyedévben 2,4 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az épületek építése ágazatban az árak 2 százalékkal nőttek, az egyéb építmények építése az ágazatban 1,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A legnagyobb növekedés (3 százalék) a legnagyobb súlyú speciális szaképítés ágazatban mutatkozott. Az egyes építményalcsoportokban az áremelkedés 1,8 és 4,2 százalék között szóródott. Az előző negyedévinél 1 százalékkal voltak magasabbak az építőipar árai - jelentette a KSH.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Folytatódik a leépülés az építőiparban  - 2011.03.18.
Februárban egy hónap alatt 410 új végelszámolást indítottak el, ez történelmi rekord.
Jó kilátásokkal esett az ipar - 2011.05.13.
Márciusban a termelés 3,6%-kal esett vissza februárhoz képest, de a tavalyi márciusinál 9,2%-kal jobb.
Lassabb a kilábalás a vártnál - 2011.05.13.
A magyar gazdaság az első negyedévben 2,3 százalékkal nőtt, az elemzők 2,5 százalékot vártak.
h i r d e t é s

IngatlanInfó

h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....

Hirdetés