Az NFÜ meghízott a karcsúsításban

2011.05.17. 07:34

A kormányváltás óta 117 alkalmazottat bocsátott el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) és 173 új munkatársat vettek fel, mondta Petykó Zoltán elnök a Népszabadságnak adott, kedden megjelent interjújában.

Petykó Zoltán szerint jogilag és struktúrájában is ésszerűtlenül volt összerakva az intézmény, ezért változtattak rajta. Hozzátette: átvilágították a nagy és a kiemelt milliárdos projekteket, személyi változtatásokat hajtottak végre, a felső vezetést, a fő irányítókat cserélték ki.

Az elnök azt mondta: a személycserék miatt nem lassult az intézményrendszer. Hozzátette, hogy az elmúlt 10 hónapban havonta átlagosan 725 projektről született támogatói döntés, az azt megelőző időszakban - 2007-2010. május között - havonta átlagosan 546. A szerződött projektek száma átlagosan havi 866-ra nőtt a korábbi 448-ról. Havonta 64,68 milliárd forintot fizettek ki, szemben a korábbi 23,73 milliárddal. Négy év alatt mintegy 6 600 milliárd forint kifizetését kell még végrehajtanunk, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi tempó sem elég, további erőfeszítésre lesz szükség - fogalmazott Petykó Zoltán.

Emlékezetes, korábban Brüsszel fejezte ki aggódását az NFÜ-ben zajló személycserék miatt, az szerintük nem tesz jót az operatív programok bonyolításának.