Kirúgták a Photo Hall-dolgozókat

2011. május 20., péntek 09:30 |

A héten kézhez kapták a bezárt Photo Hall-hálózatot működtető Főfotó Kft. budapesti alkalmazottai a felmondásukat; a vidéki dolgozóknak ezeket postán küldik el. Azonban az elküldött, és már áprilisra sem kifizetett dolgozók egy csoportja által megbízott ügyvéd, Kosza Yvette azt mondta, jogilag aggályos a felmondás, több szempontból is.

Egyfelől azért, mert noha május 12-i keltezésűek a dokumentumok, azokat csak Németh József ügyvezető írta alá. Holott a cég május 10-e óta végelszámolás alatt áll, és mint a cégnyilvántartásban is látható, ettől a naptól a vállalkozás képviseletére már a végelszámoló jogosult. Ő azonban még ellenjegyzőként sem szerepel a felmondásokon.

Másfelől azt is érthetetlennek tartja az ügyvéd, hogy hogy az elküldött dolgozók csak a felmondást kapták meg, az úgynevezett kilépőpapírt viszont nem, holott az kellene, hogy a dolgozók bejelentkezzenek a munkaügyi központokban. Volt olyan dolgozó, akinek azt mondták, ezt a papírt azért nem tudják odaadni, mert az OEP átfogó vizsgálatot indított a cégnél, és ahhoz minden dokumentumot bekértek.

A korábban budapesti székhelyű Főfotó Kft. május 6-án, pénteken zárta be a saját tulajdonban lévő Photo Hall-üzleteket – a hálózat egy része franchise-rendszerben működik, illetve működött –, majd május 9-én Miskolcra tette át a székhelyét, és másnap már be is jelentette, hogy végelszámolást indít maga ellen. Az évek óta veszteséges, tavaly piacai felét elveszítő cég több áttételen keresztül hat magyar magánszemély tulajdonában van, közülük hárman korábban részt vettek a menedzsment munkájában is, május 4-től azonban Németh József az egyetlen ügyvezető.

A cég, bár végelszámolást kért maga ellen, és nem a hitelező kezdeményezték a felszámolását, több partnerének is tartozik. A Sprinter futárszolgálatnak például – a Napi Ász egy szerdai cikke szerint – kétmillióval, amely ezért a szállított árukészlet egy részére zálogjogot jegyeztetett be.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Végleg eltűnik a Photo Hall  - 2011.05.17.
Az üzletek bezárása után két nappal Miskolcra költöztették a cég székhelyét, majd a végelszámolást is elindították. Száz ember veszítheti el állását, a hitelezők a cég ingatlanvagyonában reménykedhetnek.
Semmit nem tudni a Photo Hallról  - 2011.05.12.
A cég egyetlen telefonszámán sem veszik fel, a múlt héten türelmet kérő cégvezető sem válaszol.
Bezárt a Photo Hall  - 2011.05.06.
A már két éve színmagyar, viszont stabilan veszteséges cég üzletei nem nyitottak ki.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Adókalkulátor

Havi bruttó munkabér:
Gyerekek száma:

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés