Nyomozhatnak a Mol ellen Horvátországban

2011.05.23. 20:27

Büntetőeljárást kezdeményezett a horvát államügyészségnél a horvát tőkepiaci felügyelet (HANFA) a Mol, illetve a társaság "felelős személyei" ellen - közölte honlapján hétfőn a HANFA.

A feljelentés szerint a felügyelet piaci manipuláció és csalás bűncselekményének gyanúja miatt kezdeményezett eljárást.

A Mol az MTI érdeklődésére nem kommentálta az ügyet. A horvát felügyelet szűkszavú közleményében az áll, hogy az általa megfogalmazott "piaci manipuláció bűncselekménye" egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Ezzel együtt a HANFA "az üzleti tranzakciók" során elkövetett csalás gyanúja miatt is feljelentést tett, ami egytől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel jár - olvasható a felügyelet honlapján.

Nem lehet az INA-részvényekkel kereskedni

A HANFA hétfő reggel újból, ezúttal már időkorlát meghatározása nélkül hosszabbította meg ismételten az INA részvények kereskedési tilalmát a zágrábi tőzsdén. A börze honlapján megjelent közlemény szerint a már április 28-a óta hetente meghosszabbított kereskedési tilalom addig tart, míg a HANFA másképp nem dönt.

A felügyelet határozata szerint mindaddig nem lehet kereskedni az INA papírjaival, amíg az eljárás nem tisztázza, hogy az olajvállalat a tőkepiaci szabályozásnak megfelelően betart-e minden jogi előírást az "árérzékeny információkkal" kapcsolatban.
A HANFA a múlt héten már nyíltan tőzsdei manipulációval vádolta meg az INA legnagyobb részvényesét, a Molt, mert szerinte  az a tavaly decemberi nyilvános vételi ajánlatával és a később a médián keresztül terjesztett információival "hamis és félrevezető" jelzéseket adott, hogy megszerezze az INA részvényeinek többségét. A felügyelet azt közölte, hogy a tavaly decemberi nyilvános ajánlattételi felhívással a korábbi ajánlattételi áron akart értékpapírokhoz jutni, miközben "titokban" igyekezett megszerezni a papírok több mint 50 százalékát.

A bizonyíték erre az, hogy letéti számlákon 1,6 százaléknyi INA részvény van most is, miközben a Mol a napokban elismerte, hogy éppen ekkora hányadra van vételi opciója - közölte a horvát pénzügyi felügyelet. A Mol a HANFA korábbi kérdéseire a múlt héten közölte, hogy négy ügylet keretében összesen 21.009 INA részvényt vásárolt professzionális brókereken keresztül OTC-n vagy a Zágrábi Értéktőzsdén. Minden tranzakció a piaci árakkal összhangban történt, és minden vásárlást brókerek bonyolítottak - áll a Mol levelében.

Mol: A vád téves és alaptalan

A HANFA véleményére a Mol a múlt héten úgy reagált, hogy a vád egyszerűen téves és alaptalan, a társaság mindig tiszta és átlátható kereskedelmet folytatott, a felügyelet pedig szándékosan rontja a Mol jó hírét. 
A HANFA figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a Mol a több mint 800 ezer közkézen lévő részvényből mindössze 10 ezret szerzett meg az ajánlattételi időszak alatt. Az ezt követően vásárolt 21 ezer darab értékpapírhoz brókereken keresztül jutott, és további 1,6 százaléknyi részvényhányadra csak vételi opciója van, ez utóbbi megszerzésének módjáról azonban a HANFA nem érdeklődött.

A horvát tőkepiaci felügyelet erre válaszul kiadott közleménye a Molt vádolja azzal, hogy rendszeres támadásaival megpróbálja a nyilvánosság előtt lejáratni a független horvát jogintézményt, miközben figyelmen kívül hagyja a törvényi előírásokat. A HANFA a közleményben azt is megfogalmazta, hogy minden befektetőnek örül Horvátország, de csak "addig, amíg betartja a törvényeket", mert a jogszabályok mindenkire egyformán vonatkoznak. Az INA legnagyobb tulajdonosa, a  Mol 47,47 százalékot birtokol a társaság papírjaiból, míg a horvát kormány részesedése 44,84 százalék.

A Mol 2010. december közepén tett vételi ajánlatot a kisrészvényeseknek, a kínált 2.800 kunás ár akkor 60 százalékkal magasabb volt a kihirdetés előtti utolsó záróárnál. Az április 27-ei utolsó kereskedési napon 4.200 kunás árfolyamon zárt az INA papírja.