A GKI pesszimistább a kormánynál

2011.05.30. 07:23
Az idén a gazdaságkutató a magyar GDP 2,5 százalékos bővülésével számol, szemben a kormány által várt 3,1 százalékkal.

Az idén eddig a külső konjunktúra kissé kedvezőbb volt a vártnál, de a GKI előrejelzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a világgazdaságban a szokásosnál is nagyobb a bizonytalanság, és a magyar gazdaság első negyedévi 2,2 százalékos növekedése még mindig elmarad az EU tagországok 2,5 százalékos átlagától.

Az export 17, az import várhatóan 18 százalékkal bővül az idén, és míg a gazdaságkutató szerint a belföldi kereslet visszaesése ugyan véget ért, de egyelőre még csak a stagnálás jellemző a területre, az év egészében pedig 1,3 százalékos növekedésre számítanak.

Az államháztartás hiánya - az államosított nyugdíjpénztári vagyon nélkül - időarányosan alakul, és a zárolásokat is figyelembe véve az előirányzottnak megfelelő lehet. A kormány gazdaságpolitikájának az intézet szerint fontos jellemzője volt a költségvetési mozgástér bővítéséért, vagyis a további eladósodásért folytatott küzdelem, és a nem szokványosnak nevezett gazdaságpolitikai eszközök alkalmazása.

Ez azonban a 2011 tavaszán a Széll Kálmán Terv majd a konvergencia-program bejelentésével helyes útra terelődött, és ismét a fenntartható egyensúly megteremtése került a fókuszba.

Az új irányvonal azonban szakmailag még mindig kidolgozatlan a GKI szerint, az ismertté vált elgondolások az intézményi és működési reformok helyett túlzottan a szociális transzferek megkurtítására és a klasszikus, általános költségvetési restrikcióra koncentrálnak. A már bejelentett lépések egy része nagy társadalmi ellenállásba ütközik, miközben a GKI szerint fennmaradt a kettős beszéd és nem került sor a gazdaságpolitikai váltás kimondására, ami korlátozza annak megvalósíthatóságát.

A fordulat óvatos bizalmat keltett a külföldi befektetőkben. A tavasszal kissé erősödő forint azonban nemcsak ennek, hanem a magas jegybanki alapkamatnak és a kedvező külső egyensúlynak is köszönhető, míg a május végi gyengülésben az újabb görög, illetve eurókrízisnek volt nagy szerepe. Miközben a kormány egyensúlyi és finanszírozási céljai 2011-2012-ben nagyjából elérhetőnek látszanak, az elmúlt év gazdaságpolitikája miatt gyengévé vált tőkevonzó és növekedési képesség visszaszerzésének mikéntje még nem látszik - írja a GKI.