Nem szabadulunk a bankadótól

2011.05.30. 11:10

A többi különadóval ellentétben a bankadó jelenlétét hosszú távúnak gondolja a kormány a magyar adórendszerben - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi államtitkára. Célnak nevezte ugyanakkor a bankadó mértékének csökkentését, 2013-tól ugyanis feleakkora bankadóval számolnak, mint a jelenlegi.

Kármán András megerősítette: az adó nem szűnik meg, hisz Európa egésze ebbe az irányba halad. Arra a kérdésre, hogy hosszú távon is a megfelezett mértékkel számolhatnak-e a bankok, azt mondta, a ciklus második felében biztosan, ugyanakkor "be kell gyűjteni a tapasztalatokat", mennyire maradhat versenyképes a bankszektor ezzel a mértékkel. A Bankszövetséggel folyó tárgyalásoktól függően kisebb módosításokat elképzelhetőnek nevezett, szavai szerint mérlegeli a kormány, hogy a lakás- illetve kkv-hitelezés erősítését célzó szempontok megjelenjenek, ezek azonban nem járnak "érdemi bevételcsökkentő hatással" 2013 előtt.

A többi ágazat (energetika, telekom, kiskereskedelem) válságadójával kapcsolatban Kármán leszögezte: ezek 2012. december 31-ig szólnak, a középtávú költségvetési program szerint azonban a 3 százalék alatti hiányt a kiadások leszorításával szeretnék elérni. A 2013-as célok eléréséhez nincs szükség a különadókra, a bankadót leszámítva. A távközlési adóval kapcsolatban közölte: nincs az EU-ban erről kiforrott álláspont, zajlik róla az információcsere.