Több Audit vettünk, mint Suzukit

2011. június 2., csütörtök 08:21

A március-áprilisi stagnálás után újra két számjegyű, 12 százalék feletti növekedést mutatott fel a hazai újautó-piac májusban - derül ki a DataHouse friss adataiból.

Az év első két hónapjában ugyan nagyobb volt a tempó, ám azt jórészt a rendkívül alacsony bázis magyarázta. Most erről csak kismértékben lehet szó, hiszen a múlt havi, 3,8 ezer feletti darabszám meghaladja a tavaly ősz óta megfigyelhető 3,5 ezer körüli átlagot - írja a Napi Gazdaság.

Az első öthavi 18,9 ezres eladott mennyiség 9,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál - a négyhavi plusz még csak 8,8 százalék volt. Az öthavi adatok alapján a piac legnagyobb darabszámban eladott márkájának az Opel számít, majd - hajszálnyi különbséggel - a Skoda és a Ford következik úgy, hogy az első kettővel szemben az utóbbi eladásai csökkentek, így elvesztette 2010-es első helyezését.

A Suzuki mélyrepülése nem állt meg, olyannyira, hogy a múlt hónapban a  16., január-májusban 11. helyen végzett (az Audi után). A bő félezres öthavi darabszám  csupán fele az egy évvel korábbinak. Összehasonlításul: a piac  legolcsóbb városi terepjárójából, a Dacia Dusterből 427 talált gazdára.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Kínában veszik a legtöbb Audit  - 2011.05.30.
Élénkül a használtutó-piac, de sok a rom  - 2011.05.29.
Egyre több autó cserél gazdát, azonban az elemzők szerint hamar elfogyhatnak a jó állapotú kocsik. Törnek felfelé a kereskedők.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés