Kétharmadba betonozná Matolcsy az egykulcsost

2011.06.03. 10:28
A nemzetgazdasági miniszter az fn.hu-nak adott interjújában a bankadóról azt mondta, hogy ha lesz uniós megoldás, akkor 2012 után azt vezetjük be, ha nem, akkor a mai teher felét kell majd fizessék a bankok. Az eszközkezelő az MFB leányaként fog működni, jövőre 5 milliárd forintból. A nyugdíjportfólióval együtt az állam a MOL-ban 25 százalék felett lehet.

Matolcsy György véleménye szerint kétharmados törvényben kellene rögzíteni, hogy a magyar személyi jövedelemadó rendszer egykulcsos és a kulcs nem lehet magasabb 16 százaléknál - fejtette ki a tárcavezető az fn.hu-nak adott interjúban.

A nemzetgazdasági miniszter az interjúban három szempontból is óriási sikernek nevezte az egykulcsos adó bevezetését: "sikerült szakítani az irigységre épülő gondolkodásmóddal, sikerült kettéválasztani a szakmai hatékonysági elvet és a szociálpolitikai elvet a gazdaságpolitikában, és a 16 százalék minden idők legalacsonyabb személyi jövedelemadó kulcsa".

Az interjúból az is kiderült, hogy Matolcsy György "jelentősen érzi" a magyar gazdaság versenyképességének növekedését. "A számok ismertek. Hogy milyen tényezők vannak mögöttük, afölött lehet szakmai vitát nyitni" - fogalmazott a tárcavezető, aki hozzátette: "az emberek kezdenek megnyugodni, lassan stabilizálódik az ország".

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: "nem kell kötelezővé tenni" a bérajánlást. "A mai magyar megújítási, társadalmi újjászületési rendben a munkáltatók nem tehetik meg, hogy nem hajtják végre azt, amit a mellettük lévő munkáltató már végrehajtott, amit a kormány kér, vagy amit a kamara kér (...) végre kell hajtani" - magyarázta Matolcsy.

Talajvíz

A magyar vállalatokról szólva külön megemlítette a Richtert, a MOL-t és az OTP-t. "Feljövőben van egy idegenforgalmi turisztikai vállalatcsoport, egy nem külföldi tulajdonú, járműipari cégcsoport. Feljövőben van minden, ami logisztika, ami egészségturizmus, ami sajátosan ötvözi az infokommunikációt, a tudástőkét, a nagy egyetemeket" - fűzte hozzá.

Matolcsy György a különadókról nyilatkozva elismerte, hogy "kiszámíthatatlan volt az első év gazdasági környezete".

"Most már kiszámítható. 2012-ig vannak érvényben ezek az adók" - emelte ki a különadókra utalva. "A pénzintézeteket esetében ha lesz uniós megoldás, bevezetjük azt. Ha nem lesz, fenntartjuk a jelenlegi bankadót a mai mérték felében" - mondta a miniszter, aki később hozzátette: erről 2012 második felében fognak tárgyalni. A Molban szerzett állami tulajdonrésszel kapcsolatban a tárcavezető elismerte, hogy "könnyen lehet, hogy 25 százalék felett leszünk" a pénztári vagyonban szereplő részvényekkel együtt.

Nem tudja, kinek az ötlete volt a 180-as árfolyam

A nemzetgazdasági miniszter a jegybank devizahitelesek mentőcsomagjával kapcsolatos kritikájáról szólva elmondta: nincs szó hamis biztonságérzetről. "Mindenki pontosan tudja, milyen teher nyomja. Könnyebbségről beszélhetünk. Sajnos a magyar jegybank elnézte ezt a felhalmozott devizaadósságot" - magyarázta Matolcsy, aki az interjúban nem tudta megmondani, hogy pontosan kinek az ötlete volt a 180-as frankárfolyam.

A miniszter szerint nem volt szükség arra, hogy a mentőcsomagról az MNB-vel tárgyaljanak, mivel "nem az MNB volt a partnerünk, hanem a Bankszövetség."

"Legjobban az adós jár, mert biztonságba került. Nem tudni, mennyi lesz majd a svájci frank árfolyama 2015-ben, de az adósok biztonságban vannak. És jól jártak a bankok, mert feloldottuk a moratóriumot" - vélekedett Matolcsy a csomagról.

5 milliárd lesz az eszközkezelő

Arra a kérdésre, hogy a frank árfolyamának rögzítése mennyibe kerül az államnak, Matolcsy úgy válaszolt, hogy "a költségvetésnek egy fillérjébe sem kerül". "Ez rendkívül szellemes megoldás és hatékony. Az terheli a költségvetést, ha a magyar kormány vállalja, hogy az országban senki sem kerülhet utcára" - nyilatkozta.

A Nemzeti Eszközkezelőről szólva a miniszter elárulta, hogy "valószínűleg az MFB egyik leány társaságaként működik majd". Később hozzátette: a nemzeti eszközkezelésre 5 milliárd forintot irányzott elő a kormány 2012-re.