Élményfürdő épül Mohácson

2011.06.28. 10:44

Elkezdődött Mohácson az egykori szabadtéri uszoda helyén az élményfürdő építése, amely már a következő strandidényre elkészül, írja a Turizmus Online. A Duna partján megvalósuló létesítményben élménymedencék és gyerekpancsolók mellett vízi játszótér is helyet kap, a medencék együttes vízfelülete megközelíti majd az ötszáz négyzetmétert.

Az élményfürdő megépítése több mint háromszázmillió forintba kerül, amelyhez százhatvanötmillió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a város, a fennmaradó részt az ilyen célokra elkülönített tartalékokból teszi hozzá.

Az élményfürdő energiaellátását részben geotermikus energiával oldják meg, a vizet termál-hővel és hőszivattyúval melegítik fel. A szomszédos fedett uszoda termálmedencéjét is a mintegy 700 méterről mélységből érkező 48 fokos melegvízzel látják el.