Évi 140 ezer biciklivel tervez a Neuzer

2011. június 28., kedd 12:40

Ősszel adják át az esztergomi Neuzer kerékpárgyár 600 millió forintos beruházás eredményeként megszülető új, 6500 négyzetméteres üzemcsarnokát, a termelés jövőre kezdődik.

A fejlesztés eredményeként a 150 fős Neuzer kapacitása, évi 140 ezer darabra növekszik. A tavaly 2,7 milliárd forintos árbevételű, nyereséges vállalkozás termékeinek több mint 60 százalékát exportálja. A további fejlődést eddig a kapacitás szűke gátolta: több új, külföldi megrendelést is visszamondtak azért, hogy a már meglévő partnerek igényeit maximálisan ki tudják elégíteni.

Neuzer András a cég vezetője elmondta: eredményességük záloga a saját fejlesztés mellett az, hogy olyan kerékpárokat gyártanak, amelyek vagy nem léteznek a piacon, vagy futószalagon nem állíthatók elő.

A saját fejlesztések fókuszában, a nagyobb üzemekben, logisztikai központokban használható, nagy teherbírású kerékpárok állnak. Ennek egyik speciális változata az – az elől szállított súly miatt –, orrnehéz mintakerékpár, amelynek tesztelése a közelmúltban kezdődött meg a Mercedes kecskeméti gyárában.

Címkék:

h i r d e t é s
h i r d e t é s

Adókalkulátor

Havi bruttó munkabér:
Gyerekek száma:

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés