Rég volt már ilyen jó a búza

2011.06.28. 08:16

Ha a héten nem érkezik jelentősebb mennyiségű csapadék, az elmúlt évek legjobb minőségű búzatermése kerülhet a magtárakba, 90 százalékban malmi minőségben, mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Petőházi Tamás, a Gabonatermelők Országos Szövetségének (GOSZ) ügyvezető titkára.

A tagoktól érkező visszajelzések szerint elsősorban a szárazabb területeken, főként Hevesben, az Alpokalján és a Dél-Alföldön kezdhetik meg a betakarítást. A várható hozamok vegyesek, főleg amiatt, hogy az idén zónákban és sávokban érkezett a csapadék, így akad olyan tábla, aminek az egyik felén kifejezetten jó, míg a másikon szegényes a termés.

Országos szinten közepes, 3,5−3,8 millió tonnás termés várható. A vidékfejlesztési tárca legutóbbi aratási koordinációs bizottsági ülése után 950 ezer hektár betakarítható területről tett említést, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) prognózisa viszont 900 ezer hektárnál kisebb területet említ, míg Vancsura József, a GOSZ elnöke egy korábbi nyilatkozata szerint 800-830 ezer hektárról lehet majd betakarítani a terményt.

Ez, és a várható hozamok becslése körüli nehézségek − valamint a gabona-feketekereskedelem becsült nagysága − miatt továbbra is feszültségeket okozhat mind a malom-, mind az élelmiszeriparban, hogy meddig elég és milyen áron lesz beszerezhető a magyar előállítású alapanyag. Piaci szereplők szerint megeshet, hogy élénkebb kereslet esetén havi 4-500 ezer tonnás kiszállítási átlaggal számolva akár már novemberre elfogyhat az exportálható, várhatóan 2 millió tonnás búzakészlet.

A likviditáshiánnyal küzdő malmok a tavasszal kénytelenek voltak 80 ezer forintos áron is vásárolni, és a hitelképességük azóta aligha változott − így ismét nem várható jelentősebb készletezés a részükről. A termelői szervezetek már kezdeményezték a vidékfejlesztési tárcánál, hogy valamilyen formában segítse a malomipar felvásárlási lehetőségeit, de szerintünk az is segítene, ha az állami tulajdonú Concordia vagy TIG nagyobb készleteket venne, mondta Petőházi Tamás.

Az árak alakulása kiszámíthatatlan. A MOSZ múlt heti adatai szerint várhatóan 55−60 ezer forintos tonnánkénti búzaárral indulhat a szezon. A GOSZ tapasztalatai szerint bár kereslet lenne, egyelőre óvatos tapogatózás mutatkozik a búzapiacon, inkább mindenki kivár a szerződéskötéssel.

A szabadpiacon a takarmányárpa 45−50 ezer forintos tonnánkénti ára lehet irányadó, valamint a nemzetközi kereslet alakulása. Az orosz és az ukrán exporttilalom feloldása átmenetileg csökkentette a rekordmagas nyugat-európai árakat is − két-három hét alatt 220 euróról 200 alá −, azonban az Európában és a Fekete-tenger térségében továbbra is pusztító aszály hatására valamennyi jelentősebb elemző és kereskedőház csökkentette idei termésprognózisát, ami aratás után ismét fölfelé hajthatja az árakat.

Az árpa aratása már a végéhez közelít, a GOSZ adatai szerint 3–5 tonna között szóródik a hektáronkénti átlaghozam, a minősége pedig jó lett. Zajlik a repce betakarítása is, vegyesek a terméshozamok, még egyes régiókon, megyéken belül is. Az eddigi tapasztalatok alapján az 1–3 tonnás átlagok is elmaradnak az átlagos években megszokottól, és várhatóan a szokásos 2 tonnás országos átlag sem lesz meg.

A kukorica- és napraforgó-állományok egyenletesen fejlődnek, pár térségben azonban már a csapadékhiány jelei mutatkoznak a növényeken. A foltokban érkező csapadék miatt eltérő mértékben ugyan, de leginkább a Duna–Tisza közén okoz gondot a szárazság.