Sosem üzleteltünk ilyen jól a világgal

2011.06.30. 09:18 Módosítva: 2011.06.30. 09:20

Az idén az első négy hónapban a külkereskedelmi mérleg aktívuma 2,551 milliárd euró (688 milliárd forint) volt. Ez 638 millió euróval (178 milliárd forinttal) több, mint 2010 azonos időszakában – közölte a KSH csütörtökön a részletes adatok alapján.

A kivitel volumene 16, a behozatalé 14 százalékkal haladta meg az előző évi szintet. Az első négyhavi kivitel értéke 26 milliárd euró (7.143 milliárd forint), a behozatalé 24 milliárd euró (6.454 milliárd forint) volt, ezzel az export forintértéke meghaladta, az importé nem érte el a gazdasági világválság előtti, 2008-as azonos időszaki szintet.

Az, hogy az első négy hónapban a többlet elérte a 2,5 milliárd eurót, ami rekordot jelentő érték, egyúttal pedig jelzi a trendfordulatot a külkereskedelemben, kommenálta az adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium. "Fontos kiemelnünk, hogy az ázsiai kivitelünk 47 százalékkal, míg az importunk csak 7,8 százalékkal nőtt, így a deficitünk 365 millió euróval csökkent, tehát ez a reláció járult hozzá legnagyobb mértékben az aktívumnövekedéshez" – olvasható a közleményben.

Az új EU-tagállamokba (EU-11) irányuló exportunk is rendkívül dinamikusan, 30,8 százalékkal bővült, így a többletünk 341 millió euróval, 1,6 milliárdra nőtt az országcsoporttal szemben. Az NGM szerint az "egyes országokat tekintve meg kell említenünk az Ausztriával szembeni deficit jelentős csökkenését, illetve a Törökországgal, Szingapúrral, Dél-Afrikával és Csehországgal szembeni többlet bővülését".

A folyó fizetési mérleg szintén erős többlettel zárt az első negyedévben. A fizetési mérleg többlete a szezonálisan kiigazított adatok alapján az év első negyedévében 802 millió euró lett, szezonálisan igazítva az export és az import szintje, továbbá az áruforgalmi egyenleg kiigazított értéke (1,625 milliárd euró) is meghaladta az előző negyedévi értékeket - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), szintén csütörtökön.

A külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) 2011 első negyedévében 1,272 milliárd euró (345 milliárd forint) volt. A szezonális hatások kiszűrésével a finanszírozási képesség a GDP 4,6 százaléka, 317 milliárd forint. Az idén a reálgazdasági mérleg többlete tovább nőtt, és magasabb, mint a jövedelemmérleg hiánya.

Az áruforgalomban az exportbevételek már 2009 elejétől kezdve, az importkiadások 2009 második félévétől szezonálisan igazítva rendre meghaladták az előző negyedéves szintet. Az MNB most tette közzé a korábbi évek negyedéves, felülvizsgált adatait is. Tavaly a negyedik negyedévben a folyó fizetési mérleg 360 millió euró többlettel zárt, ez csaknem megegyezik a március végén közölt 366 millióval. Tavaly az egész évben a folyó fizetési mérleg többlete 2,017 milliárd euró volt, a korábban közölt 2,031 milliárd euróval szemben a szezonálisan nem korrigált adatok alapján.