Augusztusban alakul meg az eszközkezelő

2011. július 7., csütörtök 08:52

Július végét szabta határidőül a kormány a Nemzeti Eszközkezelő működéséhez szükséges források átcsoportosításához − jelentette be Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Az eszközkezelő a forrásátcsoportosítást követő 30 napon belül jöhet létre.

Szintén július végén lép hatályba a devizaalapú lakáshitelek árfolyamrögzítését előíró szabályozás. Az államtitkár szerint a kabinet tárgyalt az ötpontos otthonvédelmi akciótervről, és jelenleg "formálódnak" a szociális családiház-építési programmal kapcsolatos elképzelések, írja a Napi.

A kabinet bürokráciacsökkentő intézkedéssorozata következtében eddig mintegy 105 milliárd forintot kitevő tehercsökkentés valósult meg Kovács szerint. Ennek jelentős része a vállalkozások adminisztrációs kötelezettségeit enyhítő jogszabály-módosítások révén következett be. A tervek szerint idén akár 500 milliárdos tehercsökkentés is lehet.

A kormány tárgyalt a nemzeti egységes kártyarendszerről is, döntése értelmében november 30-ig kell kidolgozni a feltétel- és finanszírozási rendszerét, a bevezetésre 2012 első félévében kerülhet sor. Célja, hogy a most forgalomban lévő, az állam által kibocsátott okmányok egységesüljenek, hosszabb távon pedig egy multifunkcionális kártyában tudjanak "testet ölteni". Az államtitkár az érintett okmányok között említette a jogosítványt, a személyi igazolványt, a taj-kártyát és a diákigazolványt.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Ősszel jöhet az eszközkezelő  - 2011.06.14.
Évente ötezer lakást venne az állam. Azt is kisegítik, akinek szabad felhasználású hitele van.
Megszavazták az otthonmentést - 2011.06.20.
Újból lesznek devizahitelek és kilakoltatások, csökkenhet a részlet, de ezzel vigyázni kell.
Kétezer végrehajtás jöhet októbertől - 2011.06.16.
De az eszközkezelő már működni fog, viszont csak a legszegényebbeket menti. Jövőre 12 ezer lakás kerülhet kalapács alá.
h i r d e t é s

IngatlanInfó

h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés