Hétmillióért dolgozik a magyar vállalkozó

2011. július 11., hétfő 07:14

Az egyéni vállalkozók hatvan százaléka tudott nyereséget kimutatni tavaly − derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal frissen publikált adataiból. A 243 ezer vállalkozó átlagosan mintegy hétmillió forint bevételt ért el, ugyanez a szám a nyereséges cégeknél 8,4 millió forint volt, írja a Napi Gazdaság.

A legtöbb egyéni vállalkozó a gépjármű-kereskedők és -javítók közül került ki. Jellemzően minden tevékenységi körben a nyereségesek voltak abszolút túlsúlyban, hozzávetőleg a teljes körnek megfelelően hatvan százalékkal.

A gépjármű-kereskedőknek azonban csak a fele volt nyereséges tavaly, a másik 50 százalék veszteséget vagy nulla eredményt mutatott ki. Az átlagos bevételük 13,7 millió forint volt, a nyereségeseké 18,4 millió − az adat a komoly beszerzési költségek miatt magasabb az átlagnál.

Nem sokkal jobb a helyzet a mezőgazdaságban. A KSH módszertanától eltérően − ahol az őstermelők is ebbe a körbe tartoznak − az adóhatóság nyilvántartása alapján tavaly mintegy 13 ezer vállalkozó folytatott mezőgazdasági tevékenységet. Közülük kevesebb mint hétezren értek el pozitív eredményt, átlagos bevételük 13 millió forint felett volt, a nyereségeseké 17,5 millió. A több mint 200 ezer őstermelő összességben jelentősen rontja a szektor jövedelmi mutatóit.

Az átlagánál alacsonyabb, 5,4 milliós átlagos bevételt produkáltak az építőipari vállalkozók, a szakmai, tudományos és műszaki tevékenységet végzők pedig 3,4 millió forintot. A legkisebb átlagos bevételt az oktatásban tevékenykedők érték el, 1,4 millió forinttal. Utóbbi kör azonban jellemzően munka mellett próbál vállalkozásból is jövedelemhez jutni.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Újra jön a kötelező kamarai tagság - 2011.02.25.
Bővítenék jogosítványaikat, a tagdíjról még nincs hír. Az egyéni vállalkozókat sem kímélik.
A nyugdíjasok egy részét is különadóztatja a kormány - 2011.02.23.
Nyugdíjas jegyzők, köztisztviselők is könnyen fizethetik a 98 százalékos adót akár évekkel ezelőtt kapott végkielégítésük után. Ha valaki egyéni vállalkozó lett, már a héten fizethet.
Családi kedvezmény munkaviszony nélkül is - 2011.02.20.
A nem munkaviszonyból származó jövedelemnél is jár kedvezmény, és itt még határidő sincs.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Állás

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés