Lukács
7 °C
22 °C

A vártnál többen kapnak reálhozamot

2011.07.22. 17:23 Módosítva: 2011-07-22 18:30:12

Az előzetesen vártnál több, 2 millió 451 ezren jutnak reálhozamhoz 2011. augusztus 31-ig, ami közel 7 százalékkal magasabb a pénztárak által korábban becsült adatnál. A Stabilitás Pénztárszövetség szerint a magán-nyugdíjpénztárak mindenkor a törvényi előírásoknak megfelelően, szigorú állami felügyelet mellett fektették be tagjaik nyugdíjcélú megtakarításait.

A Stabilitás Pénztárszövetség előzetes becslése korábban azzal számolt, hogy mintegy 750 ezer ember nem számíthat reálhozamra. A végleges kormányzati adatok szerint ez a szám 569 818 fő lett. Negatív reálhozamokkal így a Stabilitás számításai szerint magán-nyugdíjpénztári tagok kevesebb, mint 20 százalékának (18,9 százalékának) kell számolnia, ez a legnagyobb számban a 2006.,2007., és 2008. évben belépő tagokat érinti.

Ez is több az államinál

A reálhozamokkal kapcsolatban Borza Gábor, a Stabilitás Pénztárszövetség alelnöke kiemelte: a magánpénztári rendszerrel minden tag jól járt, hiszen e rendszer nélkül most senki nem számíthatna semmilyen reálhozamra, lévén, az állami rendszer csak a nyugdíjak reálértékének megőrzését biztosítja.  Nem véletlen, hogy 1998-ban közel 2 millióan önként választották a belépést a magánpénztárakba.

Min múlik a reálhozam?

A reálhozam, azaz a hozamgarantált tőke feletti összeg minden pénztártag esetében más és más, mivel azt sok tényező befolyásolja. Ezek közül a legfontosabbak: a tagsági jogviszony kezdete, a befizetett tagdíj nagysága, a tagdíjbefizetés rendszeressége, a pénztár és portfólióváltás(ok) időpontja (az eltérő befektetési politikák, így hozamok miatt), az adott pénztári portfóliók teljesítménye, hozama az elszámolás fordulónapjáig és az infláció időbeli alakulása.

Az alelnök rámutatott: a pénztári átlagos reálteljesítmények csak hosszú időtávon (15-20 év) értelmezhetőek, a pénztárak indulása óta viszont alig 13 év telt el. Ennek ellenére a lehetséges időintervallumok többségében az egyedi pénztári portfóliók pozitív reálhozamot értek el.

A 2008. évi világgazdasági válság és a törvény által 2009. január 1-jétől kötelezően előírt választható portfóliós rendszerre történő áttérés együttesen azonban azt is eredményezte, hogy a magasabb kockázatvállalással jellemzett portfóliók (Kiegyensúlyozott, Növekedési) esetében, és a 2006. évtől kezdődő pénztártagság esetében (tehát azoknál a pénztártagoknál, akik ettől az időponttól léptek be a pénztárukba) a reálteljesítmények a 2006-2010 évek közötti 5 éves időszakokban negatívak is lehettek.

Selmeczi tőzsdézik

A Stabilitás közleménye valójában Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott bejelentésre reagált. A politikus szerint beigazolódott, hogy szükséges és helyes döntést hozott a kormány, amikor elindította a nyugdíjvédelmi programot. Ezt azzal támasztotta alá pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy több mint félmillió ember egy forintot sem kap reálhozamként.

Selmeczi Gabriella bejelentette, hogy a visszalépő tagok átlagosan 76.030 forint kifizetést kapnak, amiben van a tagdíj-kiegészítés is.

A 3 020 778 tb-rendszerbe visszalépő tagból 2 450 960 ember kap reálhozamot, 569 818 volt tag azonban nemcsak kifizetésre nem számíthat, hanem sokaknak még csökkent is a befizetésük értéke. "Tehát mondhatjuk azt, hogy 569 818 fő reálhozamát eltőzsdézték" - jelentette ki Selmeczi Gabriella. Nagyobb kár azonban nem érheti ezeket a tagokat sem, a kormány ugyanis vállalta, hogy az ő befizetéseiket kipótolja - fejtette ki a megbízott.