Hedvig
7 °C
23 °C

Egy kínai lánnyal ébredtem hétvégén

2011.08.04. 19:39
Kedvemre tesznek a tévések, a koreait is majdnem kínainak nézem a Kína magyarországi jelenlétét felkaroló tesztem második hetében. Rizspálinkát ígérnek, de én már egy kínai sörnek is örülnék. Lassan több szót tudok kínaiul, mint ahány oroszra emlékszem. És rádöbbenek, tévedés volt azt hinni, hogy ha kínaizálom magam, olcsóbb lesz az életem.

"Rendeltem rizspálinkát a Késdobálóba!" – az ember ilyenkor tudja, hogy számíthat a barátaira. Múlt hétfőn, nem sokkal cikksorozatom első részének megjelenése után érkezett az sms Rolandtól, akivel Gyulán töltött napjaim során olykor felkeressük az említett, mint nevéből is látható, a kulturált időtöltés egyfajta bölcsőjének számító szórakozóhelyet (vagy egy-két hasonló intézményt). Nos, időközben én egyfajta cikázó életmódot éltem Gyula és Budapest között, mint a hol márciusi, hol novemberi időjárás júliusban, így azóta még nem futottunk össze, és bár gyanítom, a maotai, a híres kínai rizspálinka sem érkezett meg, a gesztus mégis jól esett.

Mit fogok így inni?

Viszont rá is mutatott július 20-án kezdett kísérletem egyik szép kihívására. Igen, az alkohol problémájára. Jó, nem vagyok egy Charlie Sheen, aki csak úgy tud meglenni egy pohár ital nélkül, ha iszik helyette egy üveggel, de azért a nyarat sokkal könnyebb elviselni némi fröccsel vagy sörrel, mint anélkül.

Gyulán természetesen nem tudtam kínai italt szerezni, pontosabban csak mangólevet és kókusztejet, és bár azok sem rosszak – igaz, eléggé töményen édes az ízük, így nem lettem a tajvani Dyi Hong Co. Ltd. termékeinek feltétel nélküli rajongója –, mégis, a kellemes bódító hatás hiányzik belőle.

Budapesten a hírek szerint jobb a helyzet, többen is azt állítják, hogy a józsefvárosi kínai piacon kapható kínai sör. A szomszédunkban, mármint nem Gyulán, hanem Budapesten, kínai egyetemista lányok laknak, akik szerint ráadásul finom is. A tesztem második felében már főként Budapesten leszek majd, úgyhogy ezt a kört kipróbálom – és ki tudja, talán még a híres maotaiból is tudok szerezni.

Minden út Kínába vezet

Azt egyébként most, nem egészen két héttel a teszt július 20-i elkezdése után már pontosan látom, hogy a feladatom, ahogyan vártam, tényleg sokkal könnyebb, mint három éve volt. (Ahogyan az előző részben megidézett Barni-mese szerzője, Kiss Ottó írta a cikk után küldött emailben, minden út Kínába vezet; bár a könyveké inkább Kínából, például a Réber László klasszikus illusztrációjával újranyomott Egyszer egy királyfi is ott készült.)

A kísérletem lényege ugyebár az, hogy Made in Chinába burkoljam az életem. Azon próbálkozom, hogy egy hónapig csak kínai termékeket használjak, csak kínai ételt és italt fogyasszak – vagy legalábbis a hónap végére kiirtsak a mindennapjaimból minden nem kínait –, míg három éve még az volt a célom, hogy kizárjam az életemből ugyanezeket. Akkor sokat szenvedtem, kínlódtam, most tényleg csak néhány megoldhatatlannak tűnő feladat van.

Diego helyett Kai-lan

Reggel a tévézéssel nincs gond. Egyfelől a legtöbb kábelszolgáltatónál van CCTV4. Igaz, nem a legszórakoztatóbb a műsor, de mondjuk – azzal együtt, hogy nem értek belőle egy árva szót sem – semmivel nem unalmasabb, mint bármely magyar közszolgálati. Sőt, az internet világában már semmi nem lehetetlen, a TVUPlayerrel reményeim szerint hamarosan kínai focit is nézhetek majd, bár ezen a linken is találtam rengeteg remek adót, sajnos a gyerekcsatornához (NJTV5) még nem volt szerencsém, mindig csak a monoszkóp jött be.

Szerencsémre a magyar tévések kisegítettek, mint a pekingi nagybácsi a pénzéhes nyugati költségvetéseket. A Tv2 a hétvégi reggeli kínálatban az Amerikából importált, – gyanúm szerint eredetileg spanyolajkú amerikaiakat – angolra oktató Dóra és Diego meséket lefelezte. Dóra maradt, Diego helyett viszont jött a Nihao Kai-lan, a kínai kislányról szóló sorozat, akitől immár kínaiul tanulhatunk. Hogy a műsorpolitikai váltás véletlenül esett-e nagyjából egybe a kínai kormányfő budapesti látogatásában tetőző magyar-kínai összeölelkezéssel, vagy a kereskedelmi tévé igyekszik-e lojálisnál is lojálisabb lenni ebben a médialkotmányosított időszakban, rejtély. Mindegy, a lényeg: hétvégén egy kínai lánnyal ébredtem, és ez így is lesz még néhány hétig.

Egyébként néhány szót már tudok is kínaiul, igaz, ez nem a projekt része, és nem a sorozatból tanultam meg, hanem a kínai gyorséttermekből és büfékből. A nihao – fonetikus átírásban, mint minden más is – azt jelenti, hogy szia, a xie-xie a köszönöm, azt, hogy viszlát, valahogy úgy ejtik, hogy zajcsien vagy zajtyien; a kínai nyelvtudomásom lassan megközelíti a kilenc évig pallérozott orosz szintjét. Az ételek nevét még nem tudom, bár a kínálatot magyarul már nagyjából kívülről ismerem.

Kaja napi kétezerért

Azt írtam a múltkor, hogy valószínűleg ugyanazt az ételt ehetném Záhonytól Letenyéig – nos, ha ez nem is derült ki egyelőre, azt már nagyjából látom, hogy a főváros különböző kerületeiben és az általam eddig meglátogatott vidéki éttermekben tényleg ugyanaz a választék. Igaz, enyhe árnyalatok vannak, a szerkesztőség közelében egy helyen ráleltem egy nagyon finom zöldséggombócra, míg néhány helyen meglepve láttam, hogy – feltehetően a fantáziátlansághoz szokott magyar gyomor kedvéért – csinálnak rántott húst, rántott sajtot, sőt egy helyen kukoricasalátát is. Alapanyagokat egyelőre nem vettem, így napjában kétszer-háromszor eszem büfékben, ami viszont költséges mulatság, az átlagos napi kajaszámlám mostanra átlépte a 2000 forintot, és messze nem érzem azt, hogy jól lennék lakva.

A teszt indításakor azt gondoltam, hogy két terület van, ahol nem lesz gondom, az egyik az elektronikai termékek, a másik a ruházkodás. Ebben igazam is volt, az elektronikára szót vesztegetni sem érdemes, még az online tőzsdézéshez használt digipassom is kínai termék; hogy mennyire Kína mancsában vagyunk, arról íme avatott kollégám cikke. Sőt, a komáromi Nokia-dolgozók szerint akár a hazai Nokiámat is számíthatnám kínainak, mert lényegében minden része onnan jött, itt csak összerakják. Persze igazán kínai telefon is van itthon, a HTC mellett ZTE mobilok is kaphatók, tudtam meg több olvasótól. Szóval elektronikára szót sem többet.

A ruhákról is csak annyit – amellett, hogy az újonnan vett kínai cipő feltörte a lábam, de hát általában mindegyik új cipő fel szokta –, hogy tettem egy érdekes felfedezést: nagyon sokszor nem a ruhán, ruhába varrott címkén, hanem csomagoláson vagy letéphető címkéken tüntetik fel a Made in China feliratot. Hogy miért? Ahogy egy olvasóm írta: „a kínai ugyanúgy felbukkan a különféle nyugati ikonikus ruhaláncok címkéin (...) a minőséget ez esetben nem a származási hely, hanem az üzletlánc garantálja”, így tehát a ruhák ára „990-11 990 között bármi lehet, amúgy a legviccesebb, hogy akár egy gyár soráról is jöhetnek”. És bár a drágább ruháknál a minőséget maga a márkanév jelenti és garantálja, sokan úgy érzik, a kínai gyártmányra utaló felirat presztízsromboló hatású, ezért jobb, ha a ruhán már nem látja a nyájas vevő.

Átcsoportosítom a fizetésem

No, és amitől féltem: közlekedés és személyes higiénia. Előbbi problémám megoldódott. A cikk megjelenése után percekkel özönlöttek a levelek, hogy a Volvo kínai tulajdonban van, márpedig a BKV-nak és a legtöbb Volán-társaságnak is vannak Volvói, sőt, Pest megyében itt-ott még konkrétan kínai King Long buszok is járnak. István felhívta a figyelmet arra, hogy robogók és elektromos hajtányok is származnak Kínából. Emellett a hipermarketekben vehető biciklik Kínában készülnek, de „ha felülsz egy közép kategóriás kerékpárra, annak már 99 százaléka Kínában készült”. Használtan már 10-12 ezer forintért lehet venni kínai biciklit, „biztos kitűnő” jegyezte meg az egyik ilyenről Spirk kolléga, a kerékagy.

Szóval a közlekedési gondok is kipipálva. Maradt problémának a tisztálkodás. Elektromos borotva van, és bár még nem találtam, biztos vagyok abban, hogy elektromos fogkefe szintén. Ezek beszerzése, és a fürdőszoba feltöltése a következő napokra marad, fizetésemet, vagyis annak jelentős részét átcsoportosítom a Négy Tigris piac kasszáiba, mintha Kínával kereskedő nyugati állam volnék.

Ötlete van? Tud kínai termékről, amiről a kínai kommunisták sem? Örül a keleti nyitásnak, vagy bántja a Free Tibet-eszme elárulása? Ne habozzon, írja meg!