Eltűnt az MBT cipők forgalmazója
Az MBT cipők a gyártó szerint javítják a testtartást és fokozzák az izmok aktivitását, amúgy pedig leginkább görbe talpukról ismerhetőek fel. A gördülő cipők ráadásul nem is olcsók, a legtöbb modell ára 50 000 forint felett van.
A cipőket forgalmazó MBT Magyarország Kft. együttműködése állítólag megszűnt a svájci beszállító céggel, ezért felhagyott a cipők forgalmazásával – írta meg a hvg.hu. Az új importőr viszont elutasította a forgalmazó üzletek által továbbított szavatossági igényeket, arra hivatkozva, hogy a szavatosság felelőssége a korábbi kizárólagos forgalmazó kft.-t terheli.
A fogyasztóvédelmi hatósághoz sokan fordultak az utóbbi időben, hogy a gördülő cipőkkel kapcsolatos problémáikat nem tudják érvényesíteni. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) tájékoztatása szerint: „jogutódlással történő megszűnés esetén a fogyasztó panaszának, illetve a szavatossági igényének érvényesítése céljából fordulhat a jogutódnak minősülő vállalkozáshoz”. Jogutód nélküli megszűnés esetén, sajnálatos módon a fogyasztónak nincs lehetősége panasztételi, valamint igényérvényesítési jogát gyakorolni. Azok a vásárlók, aki már az új importőr termékeiből vettek, természetesen élhetnek panasztételi jogukkal- közölte megkeresésünkre az NFH.
2011 első negyedévében kétszáznál is több panasz érkezett a lábbelikre. A vizsgálatot kérő ügyfelek valamennyien hat hónapon túl jelentették be hibás teljesítésre vonatkozó igényüket. Az NFH megközelítőleg százhúsz esetben adott ki szakvéleményt, amik alapján a különböző keménységű talpanyagok összeeresztésénél a poliuretán köztalp hajlamos berepedezni, morzsolódni, ez talpgyártási hibára utal. A szakvélemény ellenére, ha a termék a régi beszállítóé, akkor nem lehet panaszt tenni.
Kerestük telefonon az MBT Magyarország Kft.-t is, de nem értük el őket.