Az állam nem segített a feketemunka ellen

2011.08.15. 07:08

Noha a feketegazdaság, illetve a feketemunka elleni harc évek óta visszatérő eleme a politikai és gazdasági közbeszédnek, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb, a munkaügyi ellenőrzések hatékonyságáról készített jelentése szerint 2006−2010 között egyetlen évtől eltekintve folyamatosan gyengült az ellenőrzések hatékonysága. Ezért javarészt a terület irányítása felett diszponáló miniszter és a hatóság munkáját meghatározó törvények változásai a felelősek. A vizsgált időszakban például öt miniszter váltotta egymást a terület irányítójaként.

Mindez az ÁSZ szerint arra utal, hogy az illetékes miniszter nem volt következetes a munkájában, nem gondoskodott a hatósági tevékenység kereteinek kijelöléséről. Mivel a vizsgálatok 90 százalékát 4-5 ágazatban végezték, a potenciálisan vizsgálandó munkaadói kör felének nem is kellett tartania az ellenőrzéstől. A felügyelői létszám alapján pedig a munkaügyben két és félszer több esély volt ellenőrzést kapni egy észak-magyarországi munkaadónak, mint egy közép-magyarországinak.

Nem javította a szervezet hatékonyságát az sem, hogy a válságra való tekintettel módosították, és egyre szűkebbre vették a bírságokhoz kapcsolódó jogkövetkezmény által érintettek körét. Ezek a nem kellően átgondolt, helyenként hibás vagy hiányos szabályok az ÁSZ szerint esetenként ellehetetlenítették az OMMF munkáját, gyengítették a büntetések visszatartó erejét.

Ugyan 2006-ban − részben a foglalkozás-egészségügy átvétele miatt, részben a feketemunka elleni harc jegyében − jelentősen megnőtt a szervezet költségvetése, ez nem eredményezte a folyamatos ellenőri jelenlétet, ami érdemi visszatartó erőt jelentett volna a versenyszférában.

Főképp a munkaügyi ellenőrzéseknél volt kritikus mértékű a teljesítménycsökkenés: amíg 2007-ben még 72,7 ezer feketemunkást találtak a felügyelők, addig 2010-re már 59 százalékkal kevesebbet. Az elmúlt két évben egyre kevesebb összegből gazdálkodott a hatóság, és idén tovább mérsékelte a működési kiadásait a kormány − legutóbb épp egy múlt szerdai határozatban vont el forrást az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelőségtől (OMMF).