Kétfős ügyvédi iroda vizsgálja felül a ppp-t

2011. augusztus 21., vasárnap 17:59

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kiválasztotta a jogi tanácsadót közbeszerzési pályázaton a köz- és magánszféra (public-private partnership - ppp) részvételével épült autópálya projektek felülvizsgálatához, a szerződések újratárgyalásához.

A közbeszerzési értesítőben megjelentek szerint a Dr. Abay & Dr. Török ügyvédi Iroda 17 millió forintért végzi el a PPP keretében megvalósított M6 autópálya Érdi tető-Dunaújváros, az M6 autópálya Dunaújváros-Szekszárd, az M6/M60 gyorsforgalmi út Szekszárd-Bóly-Pécs szakaszai és az M5 autópálya szerződéseinek a felülvizsgálatában a jogi tanácsadást és képviseletet.

Orbán Viktor kormányfő tavaly októberben jelentette be, hogy felülvizsgálják a ppp-szerződéseket.

A ppp-projekt lényege, hogy az állami és a magánszféra összefogásával a beruházást a magánbefektető építi fel  és üzemelteti a szerződésben vállalt futamidőig, rendszerint 20-30 évig. Az állam ez idő alatt fizet a használatért, majd a futamidője lejártával a létesítmény állami tulajdonába kerül.

Az idén júliusban Fellegi Tamás, a fejlesztési tárca vezetője azt mondta, hogy a ppp-szerződések újratárgyalása nélkül azok háromezer milliárd forint terhet jelentenének a költségvetésnek. Eddig nagyjából száz ppp-szerződést vizsgáltak felül, és megjegyezte, hogy az autópálya projekteket elkülönítetten kezelik. Az idei költségvetésben 120 milliárd forintot irányoztak elő a ppp-projektek kiváltására, ebből az M5-ös és az M6-os autópálya kiadások 99,1 milliárdot tesznek ki.

Az M5-ös autópálya utolsó szakaszát 2006-ben, az M6-osét tavaly  márciusban adták át.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

200 milliárd megy idén ppp-kiváltásra - 2011.07.05.
A kormány hamarosan dönt a száznál több ppp-szerződés sorsáról, a megszüntetésük nem növelheti a deficitet.
Júniusban dönthetnek a PPP projektek megszüntetéséről - 2011.05.27.
100 projekt költsége ennyi a teljes futamidő alatt. Júniusban eldönthetik, mit állítanak le.
Fellegi Tamás: Vége a PPP-nek, a privatizációnak - 2011.05.13.
A kormány felbontja az előnytelen szerződéseket, az állami vagyont pedig gyarapítja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Kuba
    Kuba Nyugalom, kellemes, enyhén szeles karibi klíma, vakitó fehér homok, égkék tenger....
  • Cannes Azúrkék tenger, napsütés, csodás naplemente a Cannes-i hegyek mögött......
  • London Összességében nagyon jó volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk....

Hirdetés