Már az irodájából is kitették az Electro Worldöt

2011.08.26. 13:46 Módosítva: 2011.08.26. 13:48

Jelenleg is tárgyal külföldi befektetői csoporttal, és átalakulva, jóval kisebb alapterületű áruházakban még megmaradhat az Electro World – mondta Nagy Károly András a cégcsoport vezérigazgatója pénteken. Az elektronikai áruházakat önálló kft-k formájában üzemeltető cégcsoport azért lett fizetésképtelen, mivel kivonult mögüle az angol befektető, illetve a válság miatt visszaesett a forgalom, vázolta a helyzetet Nagy Károly András.

A márkanév önmagában ér annyit, hogy vevőt vonzzon, mivel egy új név kiépítése évekig tart és költséges, tette hozzá a vezérigazgató. Az új koncepcióban azonban Budapesten legfeljebb ezer, vidéken pedig pár száz négyzetméteres lehet egy áruház, ettől nagyobb terület költségét nem lehet kifizetni a forgalom hasznából.

Egy csütörtöki hír szerint a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) azt fontolgatja, hogy felszámolási eljárást indít az Electro World ellen. Az érdekképviselet közlése szerint a sorra bezáró üzletek miatt megszűntek a munkahelyek, a dolgozók fizetés és végkielégítés nélkül maradtak, de a munkaviszony megszüntetésének keretei is rendezetlenek. Kifogásolták azt is, hogy februártól nem kapták meg a munkabérekből levont tagdíjakat.

Nagy Károly András közlése szerint 86 ezer forintról van szó, amelyet a napokban átutalnak a szakszervezetnek. A megszűnt munkaviszonyú dolgozók is megkapják még augusztusban a szükséges dokumentumokat, hogy még a kedvezőbb szabályok szerint jussanak segélyhez. Mindkét késedelem oka az, hogy az Allee Bevásárlóközpontban bérelt irodáikból a bérbeadó augusztus elején kiköltöztette a cég központját, és ez adminisztrációs nehézséggel jár.