A Bank of China terítheti a magyar állampapírt Kínában

2011.08.30. 11:04

A jelenlegi 15 elsődleges állampapír forgalmazó mellé a Bank of China is bekerülhet - jelezte a lehetőséget a Bloombergnek tegnap adott interjúban Pleschinger Gyula. Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatójának tájékoztatása szerint már folytattak tárgyalásokat a pekingi székhelyű pénzintézettel és megjegyezte: "ha Kína vásárol, akkor azt piaci alapon teszi majd" - fogalmazott a portfolio.hu tudósítása szerint.

Pleschinger mostani jelzése szerint amennyiben a Bank of China elsődleges forgalmazó lenne, akkor az segítene abban, hogy a kínai befektetők meg tudjanak jelenni a magyar állampapírpiacon.

Mint ismert, a kínai kormányfő két hónappal ezelőtti látogatása alkalmával azt jelezte, hogy az ázsiai óriásgazdaság fog majd valamennyi magyar állampapírt vásárolni. Ekkor Orbán Viktor magyar kormányfő azt mondta, hogy a kínai jelzés hatására biztosítottnak érzi Magyarország közép távú piaci alapú adósságfinanszírozásának kérdését.

Szaudiakkal is szemezünk

A magyar állam nemcsak Ázsia felé erősíti befektetői kapcsolatait, hanem a Közel-Kelet felé is. Amint a napokban kiderült: Orbán Viktor és küldöttsége Szaúd-Arábiába is ellátogat a közeljövőben. Az ÁKK vezérigazgatójának elmondása szerint Magyarország az állampapírpiac befektetői bázisának szélesítése során megcélozza a nagy állami befektetési alapokat is.

A befektetői bázis szélesítése már hosszabb ideje fókusza az ÁKK-nak, a magánnyugdíjpénztári átalakítások miatt nagyon megugrott külföldi piaci részesedés miatt pedig még inkább indokolt is lehet.