Miért kellett annyira a végtörlesztés?
További Magyar cikkek
Shortolták a forintot. Shortolták az OTP-t. Valakik ma nagyon sokat kerestek – ilyen pletykák is terjedtek szeptember 9-én délután, miután Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette a képviselőcsoportnak tulajdonított javaslatot a végtörlesztési lehetőségre. Bár a döntés és a bejelentés hátterében nyilván nem ez állt, az, hogy a magyarázat tőkepiaci körökben is terjedt, mutatja: az ötlet annyira abszurdnak tűnt, hogy nem igazán akadt szakértő, aki racionális érvekkel magyarázni tudta volna.
A legéletképesebb, a Fidesz-frakció számára, majd a kormány által nyilvánosan is kommunikált magyarázat kettős: egyfelől az úgynevezett veszteségmegosztás, az árfolyamok elszállása miatt felhalmozott nem várt adósságtömeg egy részének a bankokra verése, másfelől ezzel párhuzamosan az úgynevezett devizakitettség csökkentése volt a cél. Az ugyanis tény: az ország sérülékenységéhez nagyban hozzájárul, hogy nagyon sok a devizaadósságunk.
Ha azonban megvizsgáljuk az elkészült javaslatot, abból az látszik, hogy a végtörlesztési lehetőség csak egy szűk kör számára nyílik meg. Azok élhetnek vele, akik képesek megtakarításokból, családi hitelekből visszafizetni a hitelt, vagy akik hitelképesnek bizonyulnak – az ingatlanuk jelentősen csökkent fedezeti értéke mellett – valamelyik banknál forinthitelre. Azt, hogy a kör nem lesz túl széles, mutatja: a bankszektorban információink szerint egyre kisebb azonnali veszteséggel számolnak. A bejelentés napján maga Lázár János is úgy vélte, a javaslattal 200-300 ezer emberen segíthetnek. Ha 200 ezer hitelt veszünk, azok átlagos értékével számolva 260 milliárdos veszteséget kellene elkönyvelniük a bankoknak.
Már csak 100 ezer emberrel számolnak
Ám úgy tudjuk, az elmúlt héten folyt tapogatózások és számítások nyomán több bank is a korábban vártnál lényegesen kisebb – persze még mindig nagy – veszteséggel számol. Az Index információi szerint a teljes összeget ma 120-140 milliárd köré teszik. Lapunk birtokába került emellett a Matolcsy György által az osztrák gazdasági miniszternek írott levél: Orbán Viktor jobbkeze ebben azt állítja, a kormány várakozásai szerint – részben a szűkebbre nyitott ajtó miatt – csak az egymillió devizahiteles tizede, azaz százezer ember élhet a lehetőséggel.
Az igazság nevében
A kormány egyik legfontosabb érve a javaslat mellett egyfajta erkölcsi igazságtétel. Miközben az nehezen vitatható, hogy a magyar szabályozó hatóságok, az előző kormányok és a bankrendszer semmit nem tett érdemben a devizahitelek elterjedése ellen az abból fakadó, nemzetgazdasági szinten is jelentős kockázat enyhítésére, a végtörlesztési lehetőség is több ponton sérthet igazságérzetet.
Egyfelől szinte bizonyos, hogy az uniós jogot sértő javaslatot a nemzetközi bíróság néhány éven belül elkaszálja, és a most a bankoknál jelentkező veszteséget a magyar államnak, tehát minden adófizetőnek kell megtérítenie.
Másfelől a szűkre szabott kör nemcsak azt jelenti, hogy a hiteleseknek egy épp jobb helyzetben levő rétegén segít most sokat a kormány, hanem azt, hogy olyanok is kiszorulnak, akik egyébként éppen úgy szenvednek az elszállt árfolyamok miatt, és képesek is lennének az előtörlesztésre, de nem vonatkozik rájuk a javaslat: igaz, szűkebb rétegekről van szó, de akik ténylegesen devizahitelt (és nem deviza alapú hitelt) vettek fel, már a kedvezményes törlesztéssel sem élhetnek. 180 forint fölé a frank kétségkívül a 2008-as válság alatt-után jutott, amikor a devizahitellel kapcsolatos kockázatok szélesebb körben is nagyobb figyelmet kaptak, de aki 170 forinton vette fel a hitelét, az most nagyon jól jár, aki 185-ön, az nagyon rosszul.
Ez nemcsak azt jelenti, hogy a devizakitettség lényegesen kevésbé csökken, mint akkor, ha a hitelesek jóval nagyobb része élhetne a lehetőséggel, hanem azt is, hogy a devizahitelben ragadók rosszul járnak. A döntés és annak kommunikációja, nemzetközi visszhangja ugyanis közvetlenül és közvetett módon is gyengíti a forintot. Közvetlenül azért, mert az akár csak 100 ezer hitel átváltása azt jelenti, forintot eladva svájci frankot kell venni, nagyjából 500-600 millárdért, néhány hét vagy hónap leforgása alatt. Ugyanakkor az újabb bankszektorellenes, az uniós jogot sértő lépések elbizonytalanítják a befektetőket – ez is benne van az éves csúcsokat döntő árfolyamokban, a 290 forint feletti euróban.
Egy évet sem nyerünk
Ez a GDP nagyjából 2 százalékára rúgó devizakitettség-csökkentés ráadásul minimálisnak tekinthető: ha az átlagos hitelek 15-20 éves futamidejét vesszük, és azt, hogy ezeket folyamatosan törleszti is a lakosság nagyobb része, akkor nagyjából azt lehet mondani, hogy a hitelek miatti devizakitettség teljes eltűnéséhez, a 15-20 éves időtávhoz képest egy évet nyerünk. Értsd: egy év múlva pont ugyanitt tartanánk, ha mindenki törlesztené tovább a hitelét.
Akik viszont benne maradnak a rendszerben, azoknak emelkedik a törlesztőjük: a bejelentés előtt nagyjából 230 forintnál látszott stabilizálódni a frank, ma már, bár kétségkívül nem kizárólag hazai hatásra, 240-nél járunk.
Végtörleszteni tehát még jobban megéri annak, aki tud: a kormány által nyerő helyzetbe hozott – Matolcsy szerint – 100 ezer ember azonban éppen a hiteleseknek ahhoz a részéhez kellett tartozzon, akik ha szenvedtek is az árfolyamok elszállásától, a többiekhez képest kevésbé viselte meg őket: megtakarításaik vannak, hitelképesek, nem estek késedelembe a fizetéssel.
Bár a javaslat a szeptember 9-ei, Lázár-féle bejelentéshez képest több ponton is csökkentette az igénybe vevők körét, a legfontosabb szűkítés Orbán Viktor három nappal későbbi, szeptember 12-ei, hétfői beszédében benne volt: nem kötelezik a bankokat arra, hogy a rögzített árfolyamon törlesztőknek forinthitelek nyújtásával biztosítsanak lehetőséget a kiszállásra a devizahitelekből. Ha így történne, az lényegében annak előírása lenne, hogy minden bank be kell nyelje a rögzített árfolyamok feletti veszteséget, és azon számolva át kell váltani a hitelt forintra.
Bankvezetők, a PSZÁF elnöke és egy sor szakember próbált több kevesebb sikerrel a 10-ei hétvégén a kormány és a miniszterelnök közelébe férkőzni: az üzenet még az Orbán biztos emberének számító PSZÁF-elnök Szász Károlytól is az volt, hogy ha ezt meglépik, azaz mintegy 1000-1500 milliárd forintos azonnali veszteség lenyelésére próbálják kényszeríteni a magyar bankokat, az a szektor tényleges összeomlásához vezet. Nincs szó túlzásról, egyes pénzintézetek esetében azonnali bedőlést is eredményezhetett volna ez.
Pedig Lázár nem véletlenül jelentette ezt így be: információink szerint közvetlen gazdasági előnyt, akár a forintgyengüléssel megtámogatott exporton keresztüli gazdasági növekedést komolyan a kormány sem várt a javaslattól – a nagyobb tömeg esetén elkerülhetetlen forintzuhanásra viszont magyarázatként jól hangzott, hogy segítheti a magyar kivitelt. Az azonban már a jelenlegi árfolyamok mellett is döntően a német konjunktúrától, az igényektől, nem pedig a forint erejétől függ.
De hát akkor mire jó ez?
Úgy tudjuk, az eredetileg széles tömegekre szabott döntés mögött alapvetően az amúgy is élő bankellenesség, de leginkább a 2012-es költségvetés benyújtása állt. Augusztusban már hiába húzta az időt a kormány, hiába csúszott el a maga által vállalt menetrendhez képest is (a Költségvetési Tanácsnak szeptember elsején meg kellett volna kapnia a végül csak 16-án postázott tervezetet), egyre inkább az látszott: a megszorítások, bár a kommunikációban a szót kiejteni sem szabad, elkerülhetetlenek.
Ennek ellensúlyozására merült fel az először széles tömegek számára megnyitni tervezett kiszállási lehetőség a devizahitelekből: a javaslatot az utolsó pillanatig sikerült annyira titokban tartani, hogy a bankszféra egészét teljes meglepetésként érte. A titkolózásnak köszönhetően el is maradtak azok az egyeztetések, melyekből Lázár János kiállása után a felpörgetett hétvégi két napra jutott lobbizás-győzködés is elég volt, hogy a kormány kihátráljon az eredeti tervek mögül.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
