Akciós betéti kamatokat hozhat a végtörlesztés

2011.09.21. 07:38

A komolyabb összegű betétek elapadását prognosztizálja a fix összegű végtörlesztések nyomán az AXA Bank - írja a Napi Gazdaság. Kovács András, a fióktelepként működő társaság megtakarítási üzletágának vezetője a lapnak elmondta, felmérésük szerint betétes ügyfeleik körében 15-20 százalékra tehető azok aránya, akik más pénzintézetnél jelzáloghitellel rendelkeznek, további mintegy öt százalékuk esetében pedig a családon belül található olyan jelzáloghiteles, akit az ügyfelek bevallása szerint szükség esetén kisegítenének.

A megkérdezett ügyfelek mintegy 80 százaléka érdeklődik a hitelkiváltás lehetősége iránt és közülük mintegy 60 százalék tervezi ezt saját megtakarításokból megtenni. Összességében az AXA Banknál úgy vélekednek, hogy a teljes banki betétállomány 5-10 százalékát vonják majd ki az ügyfelek a bankokból abból a célból, hogy végtörlesszenek.

Az Erste Bank várakozásai szerint ennél kisebb lehet a betétekből kivont pénzek aránya - a hitelintézetnél 2-3 százalékos betétállomány-csökkenést várnak a hétfői parlamenti döntés hatásaként.  Abban ugyanakkor valamennyi piaci szereplő egyetért, hogy a banki betétállomány csökkenése a mutatóikra kényesen ügyelő bankokat arra kényszerítheti, hogy újból betétversenybe kezdjenek, ami emelkedő kamatszintet, s így csökkenő banki marzsot, még tovább romló jövedelmezőséget okozhat a végtörlesztés veszteségén felül a pénzintézeteknek.

Az AXA Banknál úgy vélik, szeptember hátralévő napjaiban még nőhet is a banki betétállomány, hiszen a végtörlesztésre szánt összegeket a bankszámlákról fogják utalni az erre képesek, így rövid távon a bejelentésről akár azt is gondolhatnánk, hogy növeli a megtakarítási hajlandóságot. Ugyanakkor októbertől kezdődően már egyértelmű lesz a likviditás csökkenése, ami január végéig, február közepéig eltart majd.