Mélyponton a kisvállalkozások kilátásai

2011. október 5., szerda 11:45

Mélypontot ért el a Policy Agenda – Ipsos kis- és középvállalkozói konjunktúra indexe, még a gazdasági válság időszakában sem volt ilyen alacsony a hazai KKV szektor cégvezetőinek jövőbe vetett bizalma. Az előz két negyedév stagnálása után jelentős, majd 8 százalékponttal esett vissza ez a mutatószám, és így 42,2 százalékon áll - derül ki az intézet közleményéből.

A korábbi negyedévekhez képest főképpen a magyar gazdaságba vetett bizalom, illetve a saját cégének jövőbeli perspektívái estek a legnagyobbat. Míg három hónappal ezelőtt még a cégvezetők 30 százaléka gondolta csupán, hogy romlani fog a magyar gazdaság helyzete a következő félévben, addig ez az arány felment 64 százalékra.

A válság jeleit mutatja az is, hogy a következő hat hónapban a cégek 69 százaléka nem látja esélyét a bővítésnek, ez korábban 57 százalék volt. Akik bővítésben gondolkodnak, azok is csak a minimális 0-5 százalék közöttit látják reálisnak (19 százalék). A beruházási szándékot a cégvezetők leginkább a bizonytalan jövő miatt (1-5 skálán 3,5 átlag), a magas hitelkamatok, elégtelen belföldi kereslet és a finanszírozási nehézségek (mindegyik 3,1) miatt fogják vissza.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

GKI: A politika zsákutcába kormányozta az országot - 2011.09.28.
Rosszabb a gazdaság helyzete, mint a kormányváltáskor volt, jövőre 1 százalékos recesszió jöhet.
Nem kapnak hitelt a cégek - 2011.09.23.
450 milliárddal csökkent a vállalatok hitelállománya, mert a bankok nem tudnak olcsó kölcsönt adni.
Jövőre a recesszió sem elképzelhetetlen - 2011.09.28.
A Pénzügykutató szerint visszaesnek a beruházások, ez pedig rossz jel. Leszakadtunk a régiótól.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Adókalkulátor

Havi bruttó munkabér:
Gyerekek száma:

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés