Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Esett az ipar, közeledünk a recesszióhoz

2011.10.06. 10:19 Módosítva: 2011-10-06 10:20:18

Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index augusztusban 1,3 százalékkal visszaesett. Az előzetes adatok alapján az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva 2011 augusztusában 4,4 százalékkal nőtt, míg munkanaphatástól megtisztítva 0,4 százalékkal csökkent. A termelés az év első nyolc hónapjában 6,7 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

A jelenség mögött (a hagyományosan gyenge belső ipari kereslet mellett) az exportunk iránti kereslet csökkenése állhat - írja a portfolio.hu. Ezt mutatják a korábbi hónapok rendelési adatai, illetve a külkereskedelem számai is. Az ipari teljesítmény munkanap hatástól megtisztítva már nem éri el az egy évvel korábbi szintet sem, az éves index kilátásai pedig a tavalyi erős őszi bázis miatt nem túl biztatók - novemberre vélhetően még lejjebb áll majd a mutató.

Csak a Mercedesben bízhatunk

A mostani eredmény a harmadik negyedéves GDP-növekedés szempontjából sem jó hír. A szektor a KSH adatai szerint már a második negyedévben is zsugorodott az előző negyedévhez képest, ez a tendencia a július-szeptemberi időszakban is kitarthatott (bár talán a mértéke összességében kisebb lehet).

Jövőre jelentős lökést adhat az ipari termelésnek az autóipari beruházások termőre fordulása. Emiatt az ipar tartós recesszióba süllyedése miatt csak egy világméretű krach esetén kell aggódnunk, amennyiben ez nem következik be, könnyen lehet, hogy így is elmondhatjuk: az ipar végül megmenti a recessziótól a magyar gazdaságot.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft