Reggel még 293 körül mozgott a forint az euróval szemben, de mivel nem kapott további lendületet külföldről az erősödéshez, így ismét gyengülni kezdett. Az euró 296 körül mozog, délelőtt fél tizenkettőkor 295,94 forintba került egy euró. A svájci frank árfolyama 240,02 forintig szökött a délelőtti kereskedésben.
Az elmúlt napok forinterősödését nagyrészt a javuló külpiaci befektetői hangulat eredményezte, a Societe Generale elemzői már korábban jelezték, hogy a felértékelődés túlzott mértékű és korrekcióra van kilátás. A londoni szakértők szerint megemelkedtek az eurózóna adósságválságának fertőzési kockázatai Magyarország esetén. Véleményük szerint amíg az eurózóna vezető döntéshozói kézzel fogható eredményeket mutatnak fel az adósságválság megoldásában, addig Magyarország „védve van”.
Továbbra is magas azonban a csalódás esélye az adósságválság elleni küzdelemben és amennyiben valóban csalódás következik be, akkor az az egyik legnagyobb fertőző hatással Magyarországra lesz, mivel a magyar eszközök fokozottan ki vannak téve a nemzetközi befektetői hangulat ingadozásának.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 126,64 pontos nyitás után kissé gyengült kedden délelőtt. A BUX délelőtt 16 860,94 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 45,36 pontos, 0,27 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 81,28 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 5,3 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest. A Mol 30 forinttal, 0,18 százalékkal 16 500 forintra gyengült.
Az OTP részvények ára 4 forinttal, 0,12 százalékkal 3.265 forintra erősödött. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,38 százalékkal 526 forintra csökkent. A Richter papírok árfolyama 515 forinttal, 1,56 százalékkal 33 590 forintra nőtt.