Bővítik az adónyomozók jogköreit

2011.10.14. 10:38

Több ponton átírná a kormány az idén januárban a vám- és az adóhatóság összevonásával létrehozott Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló szabályozást, derül ki a parlament honlapjára feltöltött törvényjavaslatból (pdf). A jogszabálytervezet elsősorban a NAV személyi állományára vonatkozó új szabályokat tartalmaz – az új hatóságban ugyanis együtt dolgoznak a hivatásos állományú pénzügyőrök és a civil kormánytisztviselők, a rájuk vonatkozó szabályok összehangolása pedig eddig elmaradt –, de fontos pontokban módosítja a pénzügyőrök intézkedési jogaival kapcsolatos szabályokat is.

A törvényjavaslat bővíti a pénzügyőrök és pénzügyi nyomozók – ismertebb nevükön adónyomozók – intézkedési jogköreit, illetve átírja az általuk alkalmazható kényszerítő intézkedésekre vonatkozó szabályokat. Ezek a változások a törvényjavaslat indoklása szerint összhangba hozzák a pénzügyőrökre vonatkozó szabályokat a rendőrségi törvény előírásaival. Eddig pénzügyminiszteri rendelet szabályozta azt, hogy a pénzügyőrök hogyan intézkedhetnek áruk lefoglalásáról, ez a szabályozás is bekerült ebbe a törvénytervezetbe.

Ha a jogszabályt elfogadják, a pénzügyőrök is lehetőséget kapnak arra, hogy átvizsgálják "azon személy ruházatát, akivel szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedést foganatosítanak". Ezt az előterjesztők szerint az indokolja, hogy a ruházat alatt lehetőség van áruk,vámáruk, jövedéki termékek, de akár kábítószer elrejtésére is, a határátkelőknél gyakran bukkannak például ruhában átcsempészni tervezett cigarettára,

Az előterjesztő szerint gyakori, hogy a jövedéki terméket illegálisan szállítók akár a pénzügyőröket veszélyeztetve is, továbbhajtanak, miután azok jelenleg nem jogosultak arra, hogy ha az ilyen járművet kövessék, megállásra kényszerítsék. A törvényjavaslattal ezt a jogot megadnák nekik, vagyis ezentúl a menekülő csempészek után eredhetnek.

A pénzügyi nyomozók a titkos információgyűjtést végezhetik az eddiginél szélesebb keretek között, szintén a NAv-törvény és más jogszabályok összehangolásával. A törvény lehetővé teszi, hogy titkos információgyűjtés során hírközlési rendszerekből és egyéb adattároló eszközökből információt gyűjtsenek. Emellett bírói engedéllyel ezután a pénzügyi nyomozók is jogosultak lesznek arra, hogy magánlakást, telephelyet titokban átkutassanak, az ott történteket lehallgathassák, megfigyeljék, joguk lesz a postai küldemények felbontására, online kommunikációs tartalmak megismerésére.