Csak a három MÁV-céget egyesítik

2011.10.18. 08:10

Sem a BKV, sem a Volánok nem kerülnek bele az újonnan megalakuló Nemzeti Közlekedési Holdingba, a szervezet így csak három MÁV-céget integrálna újra, értesült a Napi Gazdaság. Szakemberek szerint a párhuzamos közúti-vasúti közlekedés megszüntetését holding nélkül is meg lehet lépni.

Januártól a Volánok nélkül alakulhat meg a Nemzeti Közlekedési Holding, értesült a Napi Gazdaság. A döntés annyira nem meglepő, a Volánok részvételével megalakítandó holding kapcsán korábban többen megkérdőjelezték a lépés szükségességét, előnyeit.

Az eredeti tervek arról szóltak, hogy a MÁV Zrt., illetve 24 Volán-társaság integrálásával hoznak létre közlekedési holdingot, s annak ötlete is felmerült, hogy abba kapcsolódjon be a Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt. (Ezt  még az előtt elvetették, hogy napirendre került volna.) Akkor még a tervezett szereplők között maradtak a Volánok, amelyek lényegében annyiban hasonlítanak egymásra, hogy autóbuszokkal távolsági utasszállítást végeznek, de járműparkjuk, szerkezetük különböző, és földrajzilag is elkülönülnek egymástól. Épp ezért kérdőjelezték meg sokan a részvételüket.

Ám az eredeti koncepció azért számolt velük, mert a holding keretében szeretné a kormányzat megszüntetni a párhuzamos közúti-vasúti közlekedést, illetve a menetrendi diszharmóniákat. Szakemberek szerint ezt a holding nélkül is meg lehetne tenni, hiszen állami cégekről van szó.

Azt nem közölték, hogy a Volánok miért nem csatlakoznak a holdinghoz. Talán épp a Volánok vagyonának felméréséhez szűkös az idő − bár erre rendelkezésre állt az év. Így egyre nagyobb a valószínűsége, hogy ha lesz is holding január elejétől − erre egyébként épp a Napi Gazdaság kérdésére tett ígéret korábban Völner Pál, a fejlesztési tárca infrastruktúráért felelős államtitkára −, akkor abban csak MÁV-cégek vesznek részt.

Jelenleg is egyfajta holdingként működik a MÁV, s egy nemrég elkészült szakértői anyag már ennek szükségességét is megkérdőjelezte. Az eredeti kormányzati szándék a költségtakarékosság jegyében ugyanis arról is szólt, hogy ezáltal kevesebb felső vezetőre lesz szükség, s a közbeszerzési pályázatokon is jobb árakat lehet elérni, ha nagyobb tételre kérnek ajánlatot.

A Napi úgy tudja, hogy a MÁV-Start Zrt., a vasúti járművek karbantartását végző MÁV-Gépészet Zrt. és a vontatással foglalkozó MÁV-Trakció Zrt. kerülne a Nemzeti Közlekedési Holdinghoz, a vasúti infrastruktúra pedig megmaradna a MÁV Zrt.-nél. Ezzel a kormányzat eleget tenne annak az uniós elvárásnak, amely megköveteli az infrastruktúra és a szolgáltató cégek különválasztását, de igazi, érdemi lépés nem következne be