Orbán: A magyar gazdaság egy gyorsnaszád

2011.10.19. 11:21

Van jövője a biztosítási szektornak Magyarországon – jelentette ki a miniszterelnök a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) konferenciáján. Orbán Viktor azt is mondta, szamárságnak tartja, hogy az országban bank-, hitel- vagy biztosításellenesség lenne. Szólt arról is, hogy szerinte "mozgásba jöhet az EU hajója", és már a hétvégi csúcstalálkozón fontos döntések születhetnek.

Orbán Viktor kifejtette, hogy bár a magyar gazdaság, így a biztosítási szektor nehéz helyzetben van, ennek ellenére leszögezhető: ha a magyar gazdaság talpon marad, megerősödik, akkor ebben nagy szerepet fognak játszani a pénzintézetek, a biztosítók. A talpon maradás után pedig – a kormány reményei szerint - bekövetkező jelentős gazdasági növekedésben is fontos szerep jut majd a biztosítóknak.

Közölte ugyanakkor, tudatában van annak, hogy bizonytalan a biztosítási szakma, nehéz követnie, hogy milyen irányba halad a magyar gazdaságpolitika hajója, amely "nem egy európai uniós nagy, lomha tengerjáró, hanem egy gyorsnaszád".

Orbán Viktor szerint a válság utáni időszakban a biztosítók jelentősebb szerepet fognak játszani a nemzetgazdaságokban, mint előtte. A kabinet elképzeléseiben olyan biztosítási piac szerepel, amely kétpilléres: van egy állami és egy erős magánlába. Az üzleti biztosítókkal kötött nyugdíjbiztosítások ügyéről is érdemi tárgyalásokat kell folytatni - hangsúlyozta.

Minden eszközzel elejét kell venni az ország, a családok további eladósodásának: ebben részeredmények már vannak, tartósságuk egy-másfél év múlva derül ki, de az figyelemreméltó, hogy a GDP-arányos államadósság szintje az év végére 82-ről 73 százalék környékére csökken – mondta a miniszterelnök, aki szerint az államadósság-csökkentés politikájának alternatíváját Görögországnak hívják.

Mi kifelé, ők befelé

Magyarország gazdasági helyzetét értékelve a miniszterelnök kijelentette: „mi kifelé jövünk a válságból" – a válságot mint államadósság-növekedést tekintve –, „más országok pedig befelé mennek". Szerinte a 85 százalékos GDP-arányos államadósság az a szint, amely fölött rendkívül nehéz visszatérni a csökkenő államadósság pályájára.

A kormányfő azonban úgy vélte, hogy „mozgásba jöhet az EU hajója", és már a közösség vezetőinek hétvégi csúcstalálkozóján fontos döntések születhetnek, mert vannak nagy országok, amelyek nem késlekedhetnek tovább. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy látszatmegoldásokkal az EU nem kerülhet ki a jelenlegi gazdasági helyzetből, a gazdaságpolitika radikális megújítására van szükség. Megítélése szerint jó remény van arra, hogy nem lesz több időhúzás, késlekedés.

Kitért arra is, hogy Közép-Európa a válság után Európa növekedési motorja lehet, Magyarországnak pedig azt a célt kell kitűznie, hogy ezen a régión belül is a legkedvezőbb üzleti, gazdasági környezetet biztosító állam legyen 2014-re.

A családokat és az önkormányzatokat is ki kell menteni

Elmondta, a versenyképességhez az is szükséges, hogy a családokat is kimentsék az adósságból. Olyan kitörési lehetőség persze biztosan nincs, amely egyöntetű tapsot váltana ki, csak vitatott megoldások léteznek, de majd a "végén meglátjuk, az eredmény igazolja-e a választott módszert" - mondta, hozzátéve, hogy az önkormányzatokat is ki kell menteni a devizaalapú eladósodottságból.