Cséfalvay: Belenyúlhatunk magánszerződésekbe

2011.11.14. 12:51
Sikeresnek nevezte a magyar gazdaság szanálását a naponta megjelenő konzervatív német Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozva Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára. A végtörlesztésről azt mondta: vannak esetek, amikor, a törvényekkel összhangban, lehetséges a magánjogi szerződésekbe történő beavatkozás.

Cséfalvay az újság hétfői számában megjelent interjújában hangsúlyozta, hogy Magyarország semmiképp nem hasonlítható össze Görögországgal. A magyar államadósság mértéke a bruttó hazai termék 73 százaléka, így kevesebb, mint a fele ugyanezen görög adósságaránynak. Ezen kívül a magyar gazdaság növekedése ebben az évben előreláthatólag 2 százalék lesz, miközben Görögország recesszióban van - tette hozzá.

A forint gyengülését az államtitkár sajnálatosnak nevezte. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az árfolyam-ingadozásokat kevésbé a hazai, mint inkább a nemzetközi fejlemények befolyásolják. Ezzel összefüggésben mindenekelőtt a görögországi és olaszországi bizonytalanságokra utalt.

Cséfalvay Zoltán szerint  Magyarország számára fontos a stabil árfolyam. Az erős ingadozás hátrányos - jelentette ki az államtitkár, utalva arra, hogy a gyenge forint csak rövid távon segíti az exportot. A versenyképesség szempontjából hosszú távon a munkaerő-piac rugalmassága, valamint az adminisztratív korlátozások leépítése a fontos.

A végtörlesztéssel kapcsolatos kérdésre válaszolva az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kormány alkotmányos kötelessége a magyarok érdekeinek képviselete. Ez nemcsak az államadósság, hanem a kedvezőtlen globális gazdasági helyzet következtében különösen megnövekedett magánadósságok csökkentésére is vonatkozik. Hozzátette ugyanakkor, hogy a végtörlesztés csak az egyik eleme a külföldi valutában fennálló kötelezettségekből fakadó negatív következmények enyhítésének.

A magánjogi szerződésekbe való beavatkozást, valamint ezzel összefüggésben a német beruházók jogbiztonságának csorbulását firtató kérdésére válaszolva Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta, hogy a kormány a törvényekkel összhangban cselekszik. Ennek megfelelően - mint utalt rá - bizonyos feltételek teljesülése esetén lehetséges a magánjogi szerződésekbe történő beavatkozás.

Az államtitkár határozott nemmel válaszolt arra a kérdésére, hogy Magyarországnak a legutóbbi nemzetközi gazdasági fejlemények nyomán újra szüksége lehet a Nemzetközi Valutaalap segítségére. Magyarország továbbra is képes magát a pénzpiacokról finanszírozni, hangsúlyozta Cséfalvay, hozzátéve: a különadókkal sikerült megteremteni azt a játékteret, amely biztosítja a szükséges szerkezeti reformok megvalósítását.