Így kompenzálják jövőre az szja-veszteséget

2011. november 15., kedd 14:55 |

Elkészült a jövő évi bérkompenzáció rendszere, az egykulcsos adórendszer miatt veszteséget szenvedő munkavállalók esetében az állam jövőre kompenzálja a béremelés 5 százalék feletti részéért a munkaadókat – mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára az Inforádiónak.

Ez például egy minimálbéres munkavállaló esetén azt jelentené, hogy 18 százalékos béremelésre lenne szüksége, ebből 5-öt a munkaadó, 13-at az állam vállalna.

Magasabb béreknél az állam által kompenzált rész aránya értelemszerűen kevesebb, ahogy csökken a szükséges béremelés 5 százalékon felüli része. Az állami kompenzáció a munkáltatói járulékokból jövőre létrejövő szociális hozzájárulási adóra adott kedvezményben jelenne meg.

Nem bízza ugyanakkor kizárólag az adókedvezmény vonzerejére a munkaadók döntését az állam: mint azt tegnap megírtuk, aki nem emeli a szükséges mértékben a béreket, azt a munkaügyi ellenőrzés során ugyan nem bírságolhatják, viszont az elvárást nem teljesítő cég két évig nem indulhat közbeszerzésen, és nem kaphat állami támogatást.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Ön mennyivel él majd rosszabbul jövőre? - 2011.11.10.
A többség reálbére esni fog, az infláció magasabb, a béremelés könnyen alacsonyabb lehet a vártnál. De számoljon Ön, amivel akar, itt az Index reálbér-kalkulátora. Élet, színvonal.
Döntöttek a 2012-es adókról - 2011.11.14.
Az eva egy év haladékot kapott, a baleseti adó legfeljebb napi 83 forint lehet, a munkaadó feladata, hogy a havi 300 ezer alatt keresők nettó bérének értékét megőrizze.
Százezer forinttal többet adózunk jövőre - 2011.10.27.
A költségvetés bevételei 980 milliárddal nőnek, az átlagmagyarra havi 8000 forint pluszteher jut. Az átlagbér környékén keresők fizetése a bruttó jelentős emelése nélkül jóval kevesebbet ér majd.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés