Korábban indulhat az eszközkezelő

2011.11.22. 08:19

Az eredetileg tervezettnél mintegy egy hónappal korábban, már 2012. január elsejétől működne a nemzeti eszközkezelő − mondta Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke az MTI-nek.

A bizottság szigorítja a törvényjavaslatot, a módosítás szerint nem ajánlhat majd fel ingatlant megvételre a NET-nek az, akinek a nevén másik ingatlan is van, illetve az sem, akinek a nevén haszonélvezeti jog van. Rogán szerint ennek oka, hogy az eszközkezelő célja a valóban rászorultak megsegítése - írja a Napi.hu.

A bizottság azt is indítványozta, hogy az eszközkezelő csak állami és önkormányzati cégekkel működhessen együtt közbeszerzés nélkül, mivel "nincs szükség arra, hogy kiépüljön az egész országban egy vagyonkezelő szervezet".

A gazdasági bizottság arról is döntött, hogy nem támogat egyetlen, a NET-ről szóló törvényhez benyújtott ellenzéki módosító indítványt sem. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter november 5-én nyújtotta be az országgyűlésnek a törvényjavaslatot, amelynek részletes vitáját tegnap folytatta le a parlament. A NET-et augusztus végén alapította meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., százmillió forint jegyezett tőkével és 1,9 milliárd forint tőketartalékkal.