Így szabták összevissza a jövő évi adózást

2011.11.23. 00:58 Módosítva: 2011.11.23. 13:05
Azoknak sem lesz könnyű betartani jövőre az adószabályokat, akik szeretnék: a januártól életbe lépő törvényt még az utolsó pillanatokban is több mint száz módosítóval változtatták, a végleges szabályokat még a vezető adótanácsadó cégek is nehezen dolgozzák fel néhány hét alatt.

Kevesebb, mint negyven nappal a 2012-es év kezdete előtt fogadták el hétfőn a jövő évi adószabályokat. A kormányváltás előtt ez törvénysértő lett volna, mert a korábbi szabályozás előírta, hogy egy adószabálynak a hatályba lépése előtt 45 nappal meg kell születnie, hogy az érintettek felkészülhessenek.

Az Orbán-kormány ezt a 45 napot 30-ra csökkentette, ráadásul a parlament az utolsó pillanatokban is alaposan átszabadta a tervezett törvényt. Egyes képviselők és bizottságok összesen tizenkét zárószavazás előtti módosító indítványa több mint száz pontban írta át a törvényjavaslatot, számos vadonatúj elemet építve a 2012-es adózásba.

Dolgozz, ne panaszkodj!

„Ennyi és ilyen érdemi változtatásra egyáltalán nem emlékszem az elmúlt évekből” – mondta Vámosi Nagy Szabolcs adószakértő az Indexnek, és hasonlóról számolt be Hegedűs Sándor az RSM DTM adópartnere is.

Az adótörvény hétfő esti, zárószavazás előtti vitáján az ellenzéki pártok azt kérték, halasszák el a szavazást, mivel az utolsó pillanatra halasztott ötletroham nyomán benyújtott rengeteg ötletet esélyük sem volt áttanulmányozni. A kormánytöbbség elvetette az indítványt, ahogy a Fidesz részéről Rogán Antal fogalmazott: „dolgozni kéne és nem panaszkodni”.

Pedig a módosítások között több lényeges változtatás is meghúzódott, itt tisztázták többek között az eva adókulcsát, itt döntöttek az Erzsébet-utalvány bevezetéséről, átírták a chipsadó, a pornóadó és a szociális adó egyes részeit.

Eva: most már biztos

Az adótörvények körüli legélesebb kormánypárton belüli vita az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) körül zajlott, míg a frakció a megtartása mellett kardoskodott, a kormány már jövőre eltörölte volna. Végül a kulcs 37 százalékra emelése mellett döntöttek, az összeghatár pedig 25 millió forintról 30 millió forintra nő. Ezzel végső soron jobban járnak a vállalkozók.

Hegedűs Sándor számításai szerint míg tavaly 17 millió 250 ezret lehetett kivenni a rendszerből, addig idén 18 millió 600 ezret. Az evakörből 2012-től kilépő vállalkozások az eddigi szabályok szerint 2013. június 30-ig nem kellett volna társaságiadó-előleget fizetniük, ezt az előírást most módosították.

Erzsébet Utalvány

Minden piaci szereplőt váratlanul ért az Erzsébet-utalvány bevezetése, a korábbi tervekben ez nem szerepelt, közölte az iparági szereplőket összefogó Étkezési Utalvány Forgalmazó Egyesülés az Index kérdésére. Az állami utalvány lényegében a piaci szereplőket szorítaná ki az étkezési utalványok piacáról, és már januárban bevezethetik. Korábban arról volt szó, hogy állami kibocsátású utalvány leghamarabb egy év múlva jelenhet meg. Meglepetés, hogy a kibocsátó a Nemzeti Üdülési Alapítvány lesz, és meglepetés maga a név is.

Egyes feltételezések szerint a szegényeket segítő Szent Erzsébethez lehet köze, a rossz nyelvek szerint azonban csak most szombaton találták ki, és a naptárról lesték el a nevet. Az RSM DTM adópartnere szerint figyelemreméltó, hogy az eredeti szándékhoz képest növelik az étkezésre fordítható béren kívüli juttatások mértékét. A kedvezményesen adható ötezer forintnyi utalvány mellé 12 500 forintnyi üzemi étkezés is biztosítható, az eredeti szöveg kizárólagossá tette egyiket, vagy másikat. És erre jön még rá a Szép Kártya évi 150 ezres vendéglátási kerete.

Ingerkeltés adómentesen

Mint azt már korábban lehetett tudni, 25 százalékos adót vetnek ki a pornográf tartalmakra és 3 százalékos, árbevétel alapú adót a filmvetítésre és terjesztésre. A zárószavazás előtti módosítás értelmében ez utóbbi azonban szintén csak a pornóra vonatkozik, a többi mozinak, dvd-kölcsönzőnek nem kell fizetnie. A módosítás után adót fizethetnek a telefonos, erotikus szolgáltatások is, meglepő módon azonban mégsem terheli pornóadó a szexuális termékeket.

Vagyis azokat a tárgyakat, „amelyek elsődleges célja a szexuális ingerkeltés, különösen amely nemi aktust vagy egyéb szexuális cselekményt nyíltan ábrázol, illetve emberi testet, testrészt szexuális ingerkeltésre alkalmas módon vagy szexuális ingerkeltés céljából ábrázol, ideértve a – rendeltetése szerint – szexuális ingerkeltésre szolgáló, nemi aktus vagy egyéb szexuális cselekmény során alkalmazható eszközt is.”

Rosszabb a munkáltatónak

Tovább módosult a munkáltatókat a nettó bérek értékének megőrzése ösztönző szabályozás. Eredetileg az szerepelt a törvényben, hogy a bérek nettó értékének megőrzése érdekében a munkáltatók béren kívüli juttatást is adhatnak. Később ezt úgy változtatták volna, hogy ha szinten tartják a munkavállalók nettó bérét, kedvezményt kaphatnak, alkalmazottanként jövőre legfeljebb 16 ezer, 2013-ban 12 ezer forintig, 190 ezer forint bruttó bérig. A végső szövegbe az került, hogy a kedvezmény csak akkor jár, ha a béremelést nem juttatásból oldja meg a munkáltató.

Hegedűs Sándor szerint örvendetes, hogy a zárószavazás előtt rendezték a meglehetősen problémás szociális adó körüli hézagokat. A járulékokat adóvá változtató erdeti javaslat ugyanis nem vette figyelembe, a tb-hez kapcsolódó korábbi nemzetközi egyezményeket és uniós rendeletet sem, így ha változatlan formában megy át, egy külföldi munkavállalónak hazájában és nálunk is meg kellett volna fizetni a járulékokat. Az adószakértő ugyanakkor úgy véli, maradhattak még rések a szabályozásban.

Megúszta a túró rudi

A zárószavazás előtti módosítók szabályozzák azt is, hogy egy gépjárműflotta-üzemeltetőnek legalább 100 kocsival kell rendelkeznie. A lapunk által megkérdezett adószakértők nem tudták megmondani, hogy ennek milyen gyakorlati jelentősége lehet.

Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő egyértelmű lobbieredménynek nevezte Font Sándor megszavazott javaslatát, amely a chipsadós körből kiveszi azokat a termékeket, amelyek legalább 50 százalékban tejet tartalmaznak. Így mentesül az adófizetés alól többek közt a túró rudi és a kakaós tej is.

Nem lesz luxusáfa

A tb-törvény változtatása arról szól, hogy a pénzbeli társadalombiztosítási ellátás összege arányban áll a biztosított jövedelmével. A munkavállaló 4 százalék természetbeni egészségbiztosítási-, 3 százalék pénzbeli egészségbiztosítási-, és 1,5 százalék munkaerő-piaci járulékot fizet.

Vámosi-Nagy szerint fontos, hogy a törvény megalkotása során elvetettek több korábban tervezett adónemet, így például a tömegközlekedési adót. Nem vezetik be a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által korábban emlegetett luxusáfát sem, a legmagasabb kulcs 27 százalék lesz, a mostani 25 helyett.

Az összes adóváltozás részletes feldolgozása hónapokba telhet a kisebb könyvelő cégeknek, a többszáz módosítás nem könnyíti meg a jogkövető magatartást. Az adószabályok sűrű változtatásáról már eddig is híresek voltunk, a tervezhetetlen üzleti környezet és szabályozást évek óta nehezményezik a vállalatok.