Gyurcsány: Brutálisan nehéz lesz

2011. december 5., hétfő 07:59

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök azt mondta, nem kiabálna nemzethalált, ha az IMF-megállapodás miatt a kormánynak megszorító politikát kellene folytatnia. A volt miniszterelnök az InfoRádió Aréna című műsorában a választójogi törvény kapcsán azt mondta: egyelőre korai arról beszélni, hogy bojkottálják-e a választást.

Ez a kormány politikailag nehezebb helyzetben van, mint 2008-ban a szocialista kabinet. Nekünk akkor jobb volt a viszonyunk Brüsszellel - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció elnöke hozzátette: nekik a válság kezdetekor nem kellett a kormányzás filozófiáját megváltoztatniuk, az Orbán-kormánynak azonban igen. Fordulatra van szüksége a mostani kabinetnek, hogy megnyugtassa a piacokat.

Ha az IMF-megállapodásból megszorítás következne, akkor "nem kiabálnék nemzethalált". Megértést tanúsítanánk olyan lépésekkel kapcsolatban, amelyekről úgy gondoljuk, hogy elkerülhetetlenek. Egy brutálisan nehéz gazdaságpolitikába fog belekényszerülni a kormány. Fájni fog – fogalmazott a volt kormányfő.

A Bajnai Gordon alapította Haza és Haladás Alapítvány tanulmánya szerint a készülő új választójogi törvény nem teszi lehetővé a demokratikus választást. Ha a kormány nem mutat hajlandóságot, hogy megvitassuk a kérdést, hanem átnyomja a parlamentben, akkor miért kéne ebben részt venni? - tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc, akinek pártja korábban bejelentette, hogy nem vesz részt a törvény parlamenti vitájában.

Ezzel a törvénnyel el lehet érni azt, hogy bár több szavazója van a Fideszt leváltani kívánó pártoknak országosan, mégis a parlamenti mandátumok elosztásában a Fidesz kerül ki győztesen - véli a politikus, aki azonban hangsúlyozta: egyelőre nincs itt az ideje választási bojkottról beszélni, „de ha így mennek a dolgok, akkor ez a kérdés feltehető lesz 2013-14-ben”. Különleges eszköz a bojkott, ritkán szabad alkalmazni. Ez a legutolsó fegyver, mondta.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Kövér: Nem biztos, hogy meglesznek a spekulánsok - 2011.12.04.
Szerinte az IMF a rossz rendszer fundamentális fenntartója, de azért együttműködünk velük.
Válság van itt, nem spekuláció - 2011.12.03.
Az euróválság és a nem ortodox magyar gazdaságpolitika egymást erősítették idén. Utóbbinak vége lehet, előbbin csak a német szigor segíthet.
Schmitt: Nyílt lapokkal kell játszani az IMF-fel - 2011.12.02.
Magyarországot megsarkantyúzták, hogy nagyobbat ugorjon, a kormány pedig nem tolerálja az intoleranciát - derül ki Schmitt washingtoni interjújából.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés