300 forintos euróval számol a kormány

2011.12.13. 15:27 Módosítva: 2011.12.13. 16:49

A kormány szerint semmi sem veszélyezteti a jövő évi költségvetés december 19-i elfogadását, mivel a szükséges pénzt zárolásokkal teremti elő a tárca - írja az InfoRádió információira hivatkozva a Portfolio.hu. 268 helyett 300 forintos euróárfolyammal és fél százalékos növekedéssel számolnak.

268 helyett 300 forintos euróárfolyammal számol

Orbán Viktor miniszterelnök már a Fidesz tegnapi frakcióülése után, majd az Országgyűlésben napirend előtt tartott felszólalásában is kijelentette, hogy csökkentik a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzést és a korábbinál magasabb forint-euró árfolyammal számolnak, de nem tárgyalják újra a jövő évi költségvetés fő számait. Az InfoRádió úgy tudja, hogy a kormány másfél helyett legfeljebb fél százalékos gazdasági növekedésre számít, a 268 forintos euró helyett pedig 300 forintos árfolyamon kénytelen újratervezni a büdzsét.

Veres János volt szocialista pénzügyminiszter szerint ez már nem oldható meg úgy, hogy a Parlament ne sértse meg a Házszabályt - hiszen az Országgyűlés ma már a végszavazás előtti utolsó módosításokról tárgyal -, Romhányi Balázs, a Költségvetési Felelősségi Intézet ügyvezető igazgatója pedig azt mondta a Napi Gazdaságnak, hogy a fő számok újratárgyalása nélkül lehetetlen előteremteni a kiigazításhoz szükséges 150-200 milliárd forintot.

Az InfoRádió azonban úgy értesült, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium megtalálta a megoldást, ugyanis valóban nem a fő számok módosításával vagy adóemelésekkel, hanem zárolásokkal teremti elő ezt a pénzt. A kormány szerint a költségvetés december 19-i elfogadását semmi sem veszélyezteti, tehát még az sem valószínű, hogy a büdzsé végszavazása a két ünnep közötti időszakra csúszik át.

Az InfoRádió értesülései szerint Orbán Viktornak az a célja, hogy a költségvetés jelenlegi, valamivel több mint 300 milliárd forintos tartalékához ne kelljen hozzányúlni, mert arra szükség lehet a kiszámíthatatlannak ígérkező 2012-es évben.

Az esetleges kormányátalakítás hírét cáfolta az InfoRádió forrása, mint ahogy azt is, hogy a miniszterelnök nem tudott Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter távozási szándékáról. A valóságban ez úgy történt, hogy a tárcavezető nem mondott le, hanem kérte a menesztését, amelyről telefonon beszélt Orbán Viktorral, mielőtt bejelentette azt a kormányszóvivői tájékoztatón.

Az InfoRádió forrása képtelenségnek minősítette a előrehozott választás fideszes tervéről szóló sajtóinformációkat. Jelezte, hogy legkésőbb az újév első két hetében megállapodás születhet a kormány és a Bankszövetség között. Erről és a költségvetési makropálya módosításáról soproni kihelyezett ülésén tárgyal a kormány.

Tegnap Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára arról beszélt, 200 milliárd forintos "lyukat" kellene betömni jövőre a költségvetésben. Ami hozzáadódik ahhoz a 1400 milliárd forintos megtakarításhoz, amit az eredeti költségvetés írt elő.

Varga Mihály az origonak adott interjújában úgy vélte, a kormány kalkulációi nem állnak távol az elemzők által említett 100-200 milliárd forintos mértéktől, ezt a bevételi és kiadási oldalon is jelentős módosításokkal érne el a kabinet, például további jövedéki adó emelésekkel és adókedvezmények szűkítésével. A Magyar Nemzeti Bank keddi elemzésében 270-300 milliárd forintos kiigazítási igénnyel számolt.