Volán-beszerzés: busz nincs, költség van

2011.12.19. 14:05
Az állam tiltja a Volánok új járműbeszerzését, az erre szánt pénz után azonban rendelkezésre állási díj jár a banknak. A járműgyártók közben hiába várnak, a szabadban porosodnak az új menetkész buszok.

Az iho.hu korábban beszámolt róla, hogy az MFB majd 50 milliárd forintnyi összeget tart fenn új Volán járművek vásárlására. Az igényelt pénzösszegekre a közlekedési cégek már győztest is hirdettek. Ez a pénz tehát jelenleg megvan, csak ki kellene írni a tendert a buszokra. Tender azonban egyelőre nincs, csak növekvő költségek.

Ennek oka, hogy bár a Volán-vállalatok új járműveket a tulajdonos állam döntése miatt nem vásárolhatnak, de, ahogy az ilyen hitelkereteknél megszokott, a bankok hónapok óta beszedik az erre szánt pénzek rendelkezésre állási díját a Volán vállalatoktól.

A teljes, 50 milliárdos keretből 38-at rendeltek eddig a Volánok cégekhez (a 24 távolsági buszközlekedésben érdekelt cég közül 19 kért a keretből), ebből 21,6 milliárdot költhetnének elvileg buszra, tehát ennek rendelkezésre állásáért fizetnek.

Szűk egy éve megalakult egy „buszbeszerzési munkacsoport” is, ami arra hivatott, hogy a Volán-társaságok járműbeszerzéseit koordinálja. Ez a „munkacsoport” idén eddig egyetlen új autóbusz beszerzésében sem vett részt, igaz, önálló jogköre sincs. A hírek szerint a kormány közlekedésért is felelős minisztériuma és a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) akadályozza a járműbeszerzést.

A díjfizetésre kényszerült Volán vállalatok mellett mások is rosszul járnak. A hazai járműgyártók közül például a győri székhelyű Kravtex Kft. udvarán több, direkt ezekre a tenderekre elkészült busz is ácsorog. Ezek között már olyan jármű is akad, amely egy éve porosodik a gyárudvaron.

A Magyar Buszgyártó Kft. (amely az Ikarus buszok jelenlegi gyártója) egyik képviselője az iho.hu kérdésére elmondta, hogy ők jelenleg kivárnak, ezért egyelőre nem gyártanak semmit, de bíznak abban, hogy hamarosan kiírják az új tendereket, amik már a konkrét járművekre vonatkoznak.

Ha azonban a közeljövőben valóban kiírják a járművekre vonatkozó tendereket, az sem fog sokat segíteni a Volán vállalatokon, hiszen a két leginkább csereérett jármű-kategóriából (távolsági és helyi) egyáltalán nem vásárolhatnak buszokat, csak helyközi buszt vehetnek.