Több mint száz forinttal drágul a cigaretta

2011.12.21. 07:42

Több mint száz forinttal növeli egy doboz átlagos cigaretta árát a jövő évi adóemelés, aminek egy hétfőn elfogadott módosító alapján február és július lesz az időpontja - derül ki a Napi Gazdaság cikkéből.

A korábbi tervekkel ellentétben nagyobb lesz az áremelés üteme: A módosító nemcsak a tételes (ezer szálra vetített) részhez nyúlt hozzá, hanem a százalékoshoz is, amelynek alapját a kiskereskedelmi ár adja.

A korábbi tervek szerint a 2012-es áfaemelkedéssel és a májusi jövedékiadó-emeléssel a cigaretta kiskereskedelmi ára az első félévben márkától függően 50-60 forinttal nőtt volna. A mostani módosítóval csak a jövedékiadó-emelkedés miatt nő ennyit a kiskereskedelmi ár, az áfa további 15 forinttal nyomhatja feljebb a végösszeget.

A nyár közepi emelkedés márkától függően további legalább 30 forint drágulást jelent majd, vagyis a termék ára ebben az évben bőven 100 forint felett nőhet. A terhet pedig nagy valószínűséggel áthárítják a gyártók, ugyanis az adójegy-elszámolás és a cigarettakészletezés szabályai szigorodtak, a bespájzolással nincs igazi lehetősége a cégeknek a trükközésre, illetve az adóemelés hatásának kitolásához.

A módosító a fogyasztási, illetve sodródohányok jövedéki adójához is hozzányúl. Az emelés számottevő, de nem zárja az adóollót a hagyományos cigaretta és a saját kezűleg sodorható termék között.

A módosítással (19 szálra vetítve) a sodródohányból körülbelül 300 forintért ki lehet hozni egy doboz cigarettát, ami lényegében feleannyi, mint a a hagyományos füstszűrős ára. Jellemzően emiatt a nagy gyártók "harapják az ajkukat", ugyanis erősen átrendezheti a magyar fogyasztási szokásokat, azonos felhasználás mellett csökkentve a várható adóbevételeket, de a jelenlegi adótechnikával még mindig kikerülhető a fogyasztói ársokk, vagyis nem szabadul el hirtelen a feketepiac.

Kérdés, hosszabb távon hogyan alakul a fogyasztói igény, a kispénzűek megbarátkoznak-e a dohánysodrással, vagy inkább olcsóbb, illegális csatornákat keresnek a kényelmesebb, füstszűrős termék beszerzéséhez.

Adóemelés
 
2012. február 1. 2012. július 1.
Cigaretta  
 
Tételes (forint) 11 500 11 900
Százalékos 30
31
Minimum (forint) 21 100
22 300
Fogyasztási dohány  
 
Százalékos 52 52
Tételes (kilogramm) 10 150 11 150
 Forrás: törvénytervezet