120 ezren végtörleszthetnek

2011.12.22. 07:36

November végéig csaknem 60 ezer magánszemély törlesztette kedvezményes árfolyamon devizaalapú jelzáloghitelét, az év végéig pedig akár 120 ezer főre is nőhet a végtörlesztők száma, írta csütörtöki számában a Világgazdaság banki nyilatkozatokra hivatkozva csütörtökön.

A 120 ezer végtörlesztő által törlesztett hitelek értéke 725 milliárd forint körül alakulhat, ez mintegy 175 milliárd forint veszteséget okozhat a folyósítóknak, írták.

A lap által megkérdezett 9 jelentős bank összesen 3760, különböző időpontokban regisztrált árfolyam-rögzítési kérelemről számolt be. Ez a csaknem 950 ezer érintettnek kevesebb mint 4 ezreléke. A lap szerint a bankok a végtörlesztéssel ellentétben az árfolyamrögzítéssel kapcsolatban lanyhuló érdeklődésről számoltak be, ezért az azt kérők száma várhatóan 9 ezer fő alatt marad, s az érintettek egy százalékát sem teszi majd ki.

Korábban a PSZÁF már közölte, novemberben valamivel több mint 25 ezren végtörlesztettek – tehát kicsivel kevesebben, mint októberben –, ebből nyolcszáznál kevesebben nem frankos hitelt (417-en jenes, 332-en eurós kölcsönből szálltak ki). A pénzintézetek vesztesége nagyjából megduplázódott, október végén 44 milliárd volt, ami novemberben 46 milliárddal nőtt.

A többség továbbra is saját erőből végtörleszt, november végéig csak 3809 forinthitelt folyósítottak végtörlesztésre, ezek összes értéke 18,29 milliárd forint volt. Az átlagos kölcsönösszeg 4,8 millió forint volt, vagyis aki hitelből végtörlesztett, az az átlagosnál nagyobb tartozásból szállt ki.