Olivér
1 °C
5 °C

Jönnek a figyelmeztető képek a cigaretták dobozain

2011.12.23. 16:00

Megjelent a dohánytermékek jelöléséről, valamint az egészségvédelmi bírság alkalmazásának részletes szabályairól szóló kormányrendelet, amelynek a mellékletében szerepelnek az új, kombinált figyelmeztetésekhez használandó képek és szöveges figyelmeztetések is.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányrendelet a Magyarország területén előállított, továbbá forgalomba hozott dohánytermékekre vonatkozik. A rendelet 2012. január 1-jén lép hatályba, de annak záró rendelkezései szerint a kombinált figyelmeztetések csak később jelennek meg.

Mint az egészségügyi államtitkárság korábban jelezte, a kormány döntése alapján csak képes egészségvédő figyelmeztetésekkel ellátott csomagolású dohánytermékeket lehet gyártani a jövő év szeptemberétől, és 2013-tól csak ilyen csomagolású termék hozható forgalomba.

A kormányrendeletben kifejtették, hogy a dohánytermékek fogyasztói csomagolásán pontosan mekkora méretben milyen információkat kell feltüntetni, így a többi között a dohánytermék megnevezését és nevét, gyártóját, származási helyét, valamint a darabszámot vagy a tömeget. Füstszűrős termék esetén a „füstszűrő(s)" vagy „filter(es)" szót, cigaretta esetében a kátrány-, nikotin- és szén-monoxid-tartalmat is fel kell tüntetni. Továbbá dohányzásra szánt dohánytermék esetében a csomagoláson szerepelnie kell a közlöny mellékletében felsorolt, a rendeletben foglaltak szerint alkalmazandó kombinált, képes figyelmeztetésnek is.

Az általános egészségvédő figyelmeztetések és a kombinált figyelmeztetések váltakozó alkalmazását előíró kötelezettség ellenőrizhetősége érdekében a gyártó, az importáló, a bejegyzett kereskedő és a tároló adóraktár engedélyese köteles olyan nyilvántartást vezetni, amelyből időtartamonként megállapítható, hogy időszakonként mely egészségvédő figyelmeztetést hányszor alkalmazták.

A kombinált figyelmeztetések elektronikus forrásdokumentumait az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatalánál (OTH) lehet kérelmezni. A kombinált figyelmeztetéseket úgy kell nyomtatni, hogy azokat ne takarja el vagy ne zavarja meg a csomag kibontása, s olyan módon kell elhelyezni, hogy a csomag felbontásakor a kombinált figyelmeztetések egyetlen szöveges vagy vizuális eleme se csorbuljon.

A csomagoláson semmilyen formában nem lehet a kombinált figyelmeztetésekre megjegyzést tenni, azokat átfogalmazni vagy azokra utalni. Továbbá tilos a dohánytermék csomagolásán arra utaló szöveg, név, márkanév, képi vagy egyéb jelzés alkalmazása, amely azt sugallja, hogy egy adott dohánytermék más dohányterméknél kevésbé ártalmas.

A dohánytermék adójegyére nyomtatni és azt egyéb módon eltakarni tilos. Az egészségvédő figyelmeztetések és a kombinált figyelmeztetések nyomtatásának eltávolíthatatlannak, törölhetetlennek kell lennie, azokat más írás vagy képanyag, illetve a csomagfelbontó szalag nem takarhatja, nem homályosíthatja el és nem szakíthatja meg.

A dohánytermékek jelölési szabályainak a betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi, e hatóság jár el a rendeletben foglaltak megsértése esetén. Az egészségvédelmi bírságot az ÁNTSZ-OTH-nak a Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára kell befizetni. A befolyt egészségvédelmi bírság összegéről az ÁNTSZ-OTH nyilvántartást vezet.